Olcsóbb lehet az üzemanyag

Pozsony |

<p>Szlovákiában e héten az üzemanyagárak újabb csökkenésére számíthatunk. A Natankuj hírportál elemzése szerint az elkövetkező napokban 30 fillérrel csökkenhet a benzin, és 80 fillérrel a gázolaj ára. Hogy pontosan mennyivel is esik majd az ár, az a Slovnafttól függ.</p>

Elemzői vélemények szerint nem zárható ki, hogy a technikai túllövések miatt a második félévben már 80-90 dolláron is jegyzik a nyersanyagot, ugyanakkor a kitermelési szempontból legdrágábbnak tartott mezőkön emelkedett az olaj hordónkénti kitermelésének határköltsége a tavalyi 60 dollárról 75 dollárra. Az viszont még mindig nem tudatosult teljesen a piaci szereplőkben, hogy az olcsó olaj korszaka egészen addig biztosan lezárult, míg nem sikerül minden szempontból megfelelő helyettesítő termékkel vagy termékekkel ellátni a világ lakosságát.

Az e heti OPEC-ülésen várhatóan nem fogják csökkenteni a tagországok az olajtermelést, valószínűleg inkább csak arról fognak határozni, hogy azok a tagállamok, melyek most a kvótánál több olajat termelnek ki, visszatérnek az eredetileg előírt mennyiséghez. Az olajár mostani esése természetesen hatással lehet majd a gáz árára is. Dollárban számolva már 25 százalékkal esett az olaj árfolyama a csúcshoz képest, de euróban nézve is 20 százalékos volt a csökkenés. A kereskedelmi gázárak azonban csak több hónapos késéssel követik az olaj világpiaci árát, ezért ez várhatóan csak 2009-ben fog megjelenni a gáz árában.

Az olaj esetében a világpiaci kínálat fontos részét politikai szempontból nem kellően stabil országok birtokolják, melyek nyilvánvalóan az árak trendszerű emelkedésében érdekeltek, és kevésbé foglalkoznak a világgazdasági hatásokkal. Noha Irán és Venezuela deklaráltan 100 dollár felett szeretné látni a fekete arany árfolyamát, a kitermelés szempontjából meghatározó, 13 nemzetet tömörítő OPEC tagországai között éles véleménykülönbségekkel kell számolniuk. Jelenleg egyes tagországok, közöttük SzaúdArábia a meghatározott kvótáknál több nyersolajat hoz a felszínre, így az eredetileg vállalt kvótákhoz történő visszatérés bejelentése lehet valószínű lépés, semmint ezen kitermelési plafonok leszállítása. (nt, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?