Olcsóbb lakóingatlanok

Pozsony |

<p>A tavaly októberben kezdődött enyhe drágulást követően az idei második negyedévben újra csökkent a szlovákiai lakóingatlanok ára. Egy négyzetméterért jelenleg átlagosan 1221 eurót kérnek, 5 euróval kevesebbet, mint az év elején.&nbsp;</p>

Szlovákiában legutóbb 2007-ben kerültek annyiba a lakóingatlanok, mint manapság – derül ki a jegybank tegnap közzétett elemzéséből. Manapság azonban még mindig nagyjából az ötödével olcsóbban lehet hozzájutni a lakásokhoz, mint a gazdasági válság kitörését megelőző 2008-as ingatlanboom idején, amikor 1549 eurót kértek egy négyzetméterért.  Stagnál a lakáspiac  „A most közzétett adatok is azt bizonyítják, hogy az ingatlanárak Szlovákiában gyakorlatilag két éve stagnálnak a többéves átlagnak számító négyzetméterenkénti 1217 euró körül” – vallják a jegybank elemzői. Csak összehasonlításképpen azonban érdemes megemlíteni, hogy tíz évvel ezelőtt, vagyis 2005 második negyedévében még csak 830 euróba került a lakóingatlanok négyzetmétere. A családi házak átlagos négyzetméterenkénti ára az idei második negyedévben 2,2 százalékkal 1061 euróra esett vissza, a társasházak lakásainak a négyzetmétere ugyanekkor 1,3 százalékkal 1343 euróra nőtt. Ez utóbbi a jegybank elemzői szerint a lakáspiaci kínálat nagyjából 7 százalékos zsugorodásával magyarázható, ami az árakon is meglátszott.  Pozsony a legdrágább  Jelentős különbségek vannak azonban az ország egyes régiói között is. Míg például Besztercebánya megyében 2 százalékkal csökkentek az árak, Zsolna megyében nagyjából ugyanekkora drágulást mértek. A lakásokhoz azonban továbbra is Pozsonyban juthatunk hozzá a legdrágábban, a fővárosban egy azonos méretű lakásért csaknem a dupláját is elkérik annak, mint amennyibe a többi megyében kerül. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?