Nem számíthatunk rövidebb munkaidőre

Pozsony |

A munkáltatók vitát sem hajlandók nyitni a munkaidő csökkentéséről, amelyet nemrég a szakszervezetek vetettek fel. Ez utóbbiak szerint idén az érdekegyeztető tanácson szeretnének párbeszédet kezdeményezni az alapmunkaidő csökkentéséről.

„Számunkra jelenleg elképzelhetetlen, hogy a munkaidő csökkentéséről tárgyaljunk, mivel az egyik legnagyobb problémánk épp a munkaerő hiánya” – nyilatkozta Róbert Verbich, az Ipari Munkáltatók Szövetségének (APZ) az alelnöke. Szerinte az olyan ágazatokban, mint az autóipar, a gépipar, az építőipar, a kohászat vagy az elektrotechnika 2020-ig 45 ezer állást kellene betölteni. „Ha csökkentenénk a munkaidőt, még több dolgozóra lenne szükségünk, miközben már most is sok cégnek kell lemondania a megrendeléseket, mert nem talál elegendő új alkalmazottat” – tette hozzá Verbich. Az APZ véleményét osztja a többi munkáltatói szervezet is. Nem csak az iparban vannak ugyanis gondok, hiszen a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legutóbbi jelentése szerint a szabad álláshelyek száma meghaladja a 80 ezret, amit a cégek már képtelenek betölteni hazai munkaerővel. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?