Nem befolyásolja a galántai beruházás tervét

Galánta |

<p>Az Apple kontra Samsung szabadalmi perben született hétvégi döntésre a tőzsde is reagált, és az 1,05 milliárd dolláros elmarasztalás (Az Apple eredetileg 2,75 milliárd dollárt követelt a Samsungtól) a Samsung számára azt jelentette, hogy részvényeik értéke a szöuli tőzsdén  7,5%-kal estek, és ez több mint 12 milliárd dolláros veszteséget jelent a cég részvényesei számára.</p>

A fájdalmas visszaesés ugyanakkor lehet átmeneti is, ha a Samsung új készülékei sikeresek lesznek – és persze ha az Apple nem tudja elérni, hogy a per tárgyát képező termékeket a szeptemberi meghallgatáson véglegesen kitiltsák az Egyesült Államok piacáról.

A nálunk is aktív Samsung a tetemes, 1 milliárdos bírságot pontosan 2,5 nap alatt termeli ki, ezután pedig az amerikai törvények értelmében ugyanezért a „bűnért”, az Apple szabadalmainak lenyúlásáért többé nem vonhatják felelősségre, egyszeri összeggel szállhat ki a régóta húzódó vitából. Arról nem is szólva, hogy a szabadalmi vita régebbi modelleket érintett, a Samsung legújabb fejlesztéseit nem, ezért nem jelent számára komoly érvágást a bírósági döntés – ennek ellenére fellebbeznek. Az 1 milliárd dollár nem hátráltatja a dél-koreai cég további bővítési politikáját, azaz nem befolyásolja a galántai profilbővítést. Arról nem is szólva, hogy nálunk nem a megbüntetett mobilrészlege, hanem tévégyártó ágazata tevékenykedik. (IT cafe, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?