Négyéves mélyponton a Budapesti Értéktőzsde

Budapest |

<p>Négyéves mélypontjára süllyedt szerdán a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,53 pontos, 3,43 százalékos csökkenéssel, 11.916,03 ponton zárt szerdán; utoljára 2004 szeptemberében járt ezen a szinten a BUX.</p>

A részvénypiac forgalma 36,3 milliárd forint volt szerdán, ebből az OTP 16,7 milliárd, a Mol 12,4 milliárd forinttal részesedett. A vezető részvények közül az OTP 1,85 százalékos, 49 forintos erősödéssel, 2.699 forinton zárta a kereskedést, míg a többi papír veszített értékéből. Az OTP árfolyama csak a záró szakaszban emelkedett a pozitív tartományba, előtte egész nap a keddi záróáránál alacsonyabb értéken forgott.
Ezúttal a Mol volt a nap vesztese, az olajrészvény áresése napközben meghaladta a 10 százalékot, ami miatt néhány percig szüneteltették a kereskedését. Záráskor 9.600 forintot ért, 900 forinttal, 8,57 százalékkal kevesebbet, mint előző nap. A Magyar Telekom árfolyama 40 forinttal, 6,67 százalékkal 560 forintra esett. A Richter 50 forinttal, 0,18 százalékkal 27.450 forintra gyengült. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 100 forinttal, 0,99 százalékkal 10.000 forintra csökkent.  (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?