Moszkva több mint 600 milliárd dollárnak megfelelő tartalékot halmozott fel

Berlin |

<p>A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) szerint Oroszország több mint 600 milliárd dollárnak megfelelő tartalékot halmozott fel, aminek révén akár évekig kibírhatja a Nyugat szankciós politikáját - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.</p>

A beszámoló szerint az orosz vezetés szeptemberben 619 milliárd dollárnak megfelelő tartalékkal rendelkezett, ami a 2014-re tervezett állami kiadások 162 százalékát teszi ki. Moszkva egyedül ebből a forrásból 20 hónapon keresztül tudná finanszírozni a kiadásokat, és nagyjából négy évig államcsőd nélkül át tudna vészelni egy pénzügyi válságot, tekintve, hogy az államadósság viszonylag alacsony, a hazai össztermék (GDP) csupán 13 százalékát teszi ki - írta a Bild am Sonntag a BND adataira hivatkozva.

A német hírszerzés adatai nagyobb tartalékokra utalnak, mint ahogy eddig sejteni lehetett. Az orosz központi bank legutóbbi közleménye szerint az intézmény október elején 454,7 milliárd dollár értékű arany- és devizatartalékkal rendelkezett.

A jegybank október eleje óta már 13 milliárd dollárt költött a rubel védelmére. A rubelt hónapok óta nyomás alatt tartja, hogy a befektetők elfordulhatnak az orosz értékpapír- és pénzpiacoktól Oroszország ukrajnai szerepvállalása, és az emiatt kivetett nyugati szankciók hatására. A folyamat októberben még tovább erősödött, ahogy a kőolaj világpiaci ára gyors csökkenésbe kezdett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?