Most nem ropogtak a fegyverek

Pozsony |

<p>A szablyától a rakétavetőig mindent lehetett kapni a pozsonyi IDEB 2012 védelmi és haditechnikai kiállításon és szakvásáron, amely péntekig volt látogatható az Incheba vásárváros területén.</p>

A lakosság nagy része a sorkatonai szolgálat eltörlése óta nem kerül kapcsolatba a hadsereggel, illetve tágabb értelemben a fegyverekkel, fegyverrendszerekről nem is szólva, ezért az akciófilmek nyomán úgy gondolhatja, a fegyverkereskedők azok az emberek, akik külvárosi sikátorokból nyíló lebujok hátsó traktusában kötik meg milliós üzleteiket. Az igazság ezzel szemben az, hogy a legtöbb fegyver és hadieszköz legális úton cserél gazdát, s ehhez a legfőbb közjogi méltóságok adják a nevüket. Az IDEB 2012 Ivan Gašparovič államfő, Robert Fico kormányfő és Martin Glváč védelmi miniszter védnöksége alatt valósult meg, a szakmai garanciát pedig a Biztonsági és Védelmi Ipari Társulás (ZBOP), és az AFCEA, a Katonai Kommunikációs és Információs Rendszerek Beszállítóinak és Felhasználóinak Szlovákiai Szövetsége biztosította.

A kiállítás volumenét tekintve nagyjából közelítette az előző, 2010-es szakvásárét, míg azon húsz ország 142 kiállítója vett részt, idén 21 ország és a NATO 139 gyártója állított standot a szlovák fővárosban. Több lett a hazai kiállító, míg 2010-ben – ha a hadsereg és a védelmi tárca kötelékében kiállítókat egynek számoljuk – 39, idén 50 cég és intézmény termékei és szolgáltatásai voltak láthatóak, igaz, ebben már a múzeumok és hagyományőrzők kínálata is benne van. Idén kevesebb cseh cég jött el, konkrétan 30, az előző kiállításon félszázan voltak, az olyan nagy játékosok, mint Kína és India idén távol maradtak, Oroszország és Izrael is csak egy-egy gyártóval képviseltette magát. Mindez vélhetően a szűk piaci szegmens még szűkebb anyagi lehetőségeinek tulajdonítható. Bár szép számban láthattunk külföldi egyenruhákat, az elsődleges célcsoport mégis a pénzügyileg (is) alultáplált szlovák hadsereg, és a belügyminisztérium kötelékébe tartozó szervezetek. Ha pedig maga a védelmi miniszter ismeri el, hogy az ország nem tudja, és jó ideig nem is fogja tudni a NATO által előirányzott bruttó hazai össztermék 2%-át fordítani a védelmi kiadásokra, az sem pozitív üzenet a gyártók számára.

Peter Vojtek vezérkari főnök a megnyitón elmondta, a hadsereg felszerelése gyakorlatilag minden téren fejlesztésre szorul. Martin Glváč védelmi miniszter azt fájlalta, hogy a cégek nem elég megértők a hadsereg helyzetével szemben. Szavai szerint a hazai gyártóknak más stratégiát kellene követniük. Ugyanezt gondolja az államfő is. „A védelmi eszközöket és berendezéseket gyártó cégeknek meg kellene egyezni azokban a feltételekben, amelyekkel a szlovák hadsereg is hozzájuthatna a szlovák gyártók termékeihez. Nem kérhetnek a hadseregtől csillagászati összegeket” – mondta az elnök. Mindezek fényében még élesebb volt a kontraszt a hadsereg által használt kiállítási tárgyak, és a gyártók által kínáltak között, és nem valószínű, hogy a következő, 2014-es évfolyamra a helyzet érdemben változna. (kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?