Most érdemes lakást vásárolni

Pozsony |

<p>Egyre alacsonyabbak a jelzáloghitelek kamatai, másfél éve csökken a munkanélküliek száma, tavaly pedig a reálbérek bő 4 százalékkal nőttek &ndash; e három tényező, továbbá a tartósan nyomott hazai ingatlanárszint azt eredményezi, hogy a lakosság hitelfelvételi kedve erőteljesen nő.</p>

A nagy ingatlanfelfutás idején, 2006 és 2008 dereka között a lakásárak mintegy 40%-kal gyorsabban emelkedtek a béreknél, viszont azóta az országos ingatlanárak 20 százalékkal estek vissza, miközben a bérek ugyancsak 20 százalékkal nőttek. Ezzel párhuzamosan a jelzálogkamatok történelmi mélypontjukra estek, konkrétan 2014 decemberében a lakás alapú hitelek átlagos kamatterhe (teljes hiteldíjmutatóval együtt) 3,21 százalék volt, miközben 2014 elején az idevágó mutató 4 százalék, 2013-ban pedig 5 százalék környékén mozgott. Zdenko Štefanides, az Általános Hitelbank (VÚB) vezető elemzője szerint napjainkban ott tartunk, hogy az 1 és 5 év közötti futamidőszakra fixált jelzálog átlagos kamata mindössze 2,70 százalék, azaz nálunk már kedvezőbbek a feltételek, mint az eurózóna legfejlettebb államai közé tartozó Olaszországban és Hollandiában. A felsorolt tényezőkből kiindulva a VÚB számításai szerint 2014-ben egy átlagkeresetű polgár kétszer nagyobb alapterületű ingatlanra tehetett szert, mint 2008-ban, az ingatlanboom tetőfokán. A bank a megyei bérátlagokból és az adott régió átlagos ingatlanáraiból kiindulva (30 éves futamidejű jelzálogot is figyelembe véve) azt állítja, hogy például Nyitra megyében 2008-ban egy standard keresetű polgár 48 négyzetméternyi alapterületű lakást engedhetett meg, 2013-ban már 88, tavaly pedig egyenesen 100 négyzetméteres lakást. Az idevágó adatok Nagyszombat megyében 40, 59, illetve 77 négyzetméter, egyedül Pozsonyban nem túl látványos a javulás (28, 48, ill. 54 négyzetméter), mivel a fővárosban kevésbé estek vissza a lakásárak, emellett 2014 eleje óta fokozatosan már felfelé kúsznak. A legtöbb jelzáloghitelt egyébként Pozsony megyében veszik fel. A VÚB adatai szerint minden harmadik hiteligénylő származik a megyéből, ráadásul a bankok által folyósított jelzáloghitelek 47%-át osztották szét közöttük. Mivel Pozsonyban a legdrágábbak az ingatlanok, azon sem csodálkozhatunk, hogy az egy igénylőre jutó átlagos kölcsön is ebben a megyében a legmagasabb: tavaly megközelítette a 80 ezer eurót. Az ország másik felén, Eperjes megyében ez a 40 ezer eurót sem érte el. Pozsonyban ráadásul egyre több a nő a hiteligénylők között, mára csaknem minden második kölcsönt ők kérvényezik, míg Nyitra megyében a hiteligénylők háromnegyede továbbra is férfi. „Ez is a fizetésekkel függ össze, Pozsonyban a nők is sokkal jobban keresnek, mint a többi megyében” – nyilatkozta Renáta Holecová, a VÚB jelzálogszakértője. Štefanides szerint a hitelkamatok növekedésére idén egész biztosan nem kell számítanunk, és ez a trend még a jövő év egy részében is folytatódhat. Martin Barto, a Sberbank elemzője azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy az egyre hozzáférhetőbb hitelek miatt tovább nőhet az ingatlanvásárlás iránti érdeklődés, ami a lakások és családi házak drágulásához vezethet. (shz) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?