<p>A kelet-ukrajnai szakadárok ellenőrzése alatt álló területen a hét végén tartott választások határozottan rontottak az ukrajnai helyzeten, és amellett, hogy fontolóra kell venni az Oroszországgal folytatandó párbeszédet, az újabb szankciók bevezetésének a lehetősége sem kizárt - jelentette ki az EU új kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtöki varsói sajtótájékoztatóján.</p>
Mogherini: újabb szankciók lehetősége sem kizárt
Federica Mogherini, az EU új kül- és biztonságpolitikai főképviselője első külföldi hivatalos útját csütörtökön Varsóban kezdte meg. Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után megtartott sajtóértekezleten elmondta, beszélgetésük két fő témája az ukrajnai és a közel-keleti helyzet volt.
Az uniós biztos, aki közvetlenül a kelet-ukrajnai választások után nyilatkozott a nyugat-európai sajtónak arról, hogy a választások a minszki megállapodások végső csődjét jelenthetik, a varsói sajtóértekezleten azt mondta: "Meg kell maradnunk a minszki megállapodások által felvázolt perspektívában akkor is, ha nem valósulnak meg teljes mértékben". "Szükségünk lesz a nyomásgyakorlás újabb eszközeire, ugyanakkor keresni kell az Oroszországgal folytatott párbeszéd csatornáit" - tette hozzá Mogherini.
A főképviselő szerint a november 17-i uniós külügyminiszteri találkozón a tárgyalások az ukrán válsággal összefüggő következő politikai lépéseket fogják érinteni, továbbá "a párbeszéd és a politikai csatornák formáit", valamint az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos uniós stratégiát - mondta Mogherini.
"A szankciók kérdése mindig az asztalon van (…) Amikor negatív jelzéseket tapasztaltunk, bővítettük a szankciók körét" - mondta. Mogherini véleménye szerint nyáron nagyon gyorsan és sikeres módon fogadták el a szankciókat. "A döntési folyamat mindenkit meglepett, annak gyorsasága is, mert Brüsszelben nem mindig így történik" - tette hozzá.
Az uniós főképviselő a legközelebbi teendőiről beszélve elmondta, „igazán egységes európai külpolitikát” szeretne kialakítani, ezért az összes tagállam fővárosát látogatná meg, hogy „megismerje az egyes országok jövőképét”. Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszter a sajtóértekezleten elmondta, Lengyelország továbbá is kész részt venni az ukrajnai helyzet megoldására irányuló nemzetközi béketárgyalásokon.
A sajtótájékoztatón szóba került a Gazeta Wyborcza című lengyel napilapnak Schetyna által adott szerdai interjú, amely Lengyelországban és Ukrajnában is heves vitákat váltott ki. Az interjúban Schetyna azt mondta, „Lengyelország nélkül tárgyalni Ukrajnáról olyan, mintha Olaszország, Franciaország, Spanyolország nélkül beszélnének Líbiáról, Algériáról, Tunéziáról, Marokkóról.”
Schetyna azt mondta, az uniós szomszédságpolitikával összhangban nyilatkozott a lapnak. „Ahogy a dél-európai országok segítenek az afrikai országok helyzetének a megoldásában, úgy kellene a visegrádi országoknak is az ukrajnai konfliktusok megoldásában segíteni” - mondta.
Mogherini csütörtök délelőtt tárgyalt Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel és Tomasz Siemoniak miniszterelnök-helyettessel, nemzetvédelmi miniszterrel is, és a nap folyamán várhatóan találkozik Ewa Kopacz miniszterelnökkel is. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtök este Tel-Avivban, utána Jeruzsálemben, Gázában és Rámalláhban folytatja első hivatalos külföldi útját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.