Mindegyre nyíló jövedelmi olló

Jól illusztrálja ezt a folyamatot az ENSZ 2000-ben kiadott jelentése, amely szerint a világ leggazdagabb egyötöde (egymilliárd ember) átlagosan 74-szer volt gazdagabb, mint a legszegényebb egyötöd. Ez a különbség harminc évvel ezelőtt még csak harmincszoros volt. Jelenleg a világ évi fogyasztásából 86 százalék jut a leggazdagabb egyötödnek, és csak 1 százalék a legszegényebb egyötödnek. Ezek a számok is jól mutatják, hogy a globalizáció nem csökkenti, hanem inkább növeli a különbségeket a fejlett és fejlődő országok között.

Hasonló eredményre jutott a Világbank nemrég elvégzett elemzése is, amely szerint a világ lakosságának leggazdagabb tíz százaléka 114-szer több bevételre tett szert, mint a legalsó tíz százalék. A Világbank különösen Afrika szubszaharai részére hívja fel a figyelmet, ahol a folyamatos helyi háborúk az ipari termelés visszaeséséhez vezettek. Kelet-Európában pedig elsősorban a gazdasági átalakulás mélyítette el a lakosság egyes rétegei közti különbségeket.

A Világbank szerint a világ tíz leggazdagabb országának listáját Luxemburg vezeti, ahol az egy főre jutó éves bruttó nemzeti termék 44 340 dollár. Luxemburgot, Svájc, az Egyesült Államok, Japán, Norvégia, Hongkong, Ausztria, Németország, Nagy-Britannia és Franciaország követik. Ez utóbbiban az egy főre jutó éves GDP 23 670 dollár. Az elemzés a tíz legszegényebb országra is kitér. Eszerint a világ legszegényebb országa Etiópia, ahol az egy főre jutó GDP 100 dollár. Ezt követi a sorban Burundi, Tadzsikisztán, Csád, Mozambik, Angola, Kambodzsa, Kirgizisztán, Tanzánia és Laosz. Laoszban az egy főre jutó éves GDP 290 dollár. Közép-Európa országai valahol a két régió között foglalnak helyet. Térségünkben a leggazdagabb országnak Szlovénia számít, ahol az egy főre jutó GDP 10 070 dollár. Csehországban ez 4920, Magyarországon 4740, Lengyelországban 4200, Szlovákiában pedig 3700 dollár.

Az elszegényedésért egyre többen a globalizációt teszik felelőssé. Joseph Stiglitz szerint azonban nem lehet mindent a globalizációra hárítani. A Nobel-díjas közgazdász szerint az elszegényedésért legfeljebb a globalizáció végrehajtásának módja tehető felelőssé. Stiglitz példaként a Világkereskedelmi Szervezetet (WTO) említette, ez ugyanis szerinte nem küzd eléggé a szabad kereskedelemért. A WTO-ban elsősorban a gazdag országok érdekei érvényesülnek. Legutóbbi tárgyalásaikon így a világ legszegényebb országait rákényszerítették arra, hogy megnyissák piacaikat a nyugati termékek előtt. Az Egyesült Államok és az Európai Unió ugyanakkor továbbra is szigorú vámokkal védi az államilag támogatott mezőgazdaságát.

Stiglitz nem kíméli a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) sem, ennek ugyanis szerinte egyes esetekben megsemmisítő hatása van egy-egy ország gazdaságára. Míg az Egyesült Államokban például jelenleg azon vitáznak, milyen összeggel kellene támogatni a gazdaságot, hogy az fellendüljön, Argentínának egész más receptet írtak elő. Az IMF szerint a válsággal küszködő dél-amerikai országnak csökkentenie kellene a gazdaság támogatására fordított állami kiadásokat, hogy kiegyensúlyozott költségvetést érjenek el. Ez azonban a gazdaság visszaeséséhez fog vezetni, elriasztva a küldöldi befektetőket is. Stiglitz szerint az IMF által nyújtott recept másutt sem vált be. Példaként a kelet-európai országokat említette, ahol az IMF tanácsai miatt több ország is nehézségekkel küzd. Oroszországban az elmúlt tíz évben 40 százalékkal csökkentek a lakosság bevételei, és a szegénység rohamléptekkel terjed. Ezzel szemben Kínában, amely a saját útját járja, folyamatosan csökken a szegénységi határ alatt élők száma, és az átlagbevételek az elmúlt tíz évben 250 százalékkal nőttek. (mi)