Mélyponton a hitelkamat

<p>Szlovákiában még soha ilyen olcsón nem lehetett jelzáloghitelhez jutni, így nem csoda, hogy egyre többen cserélik le a korábban felvett drágább kölcsönüket. Míg tavaly januárban az új lakáshitelek átlagos éves kamata 5,25% volt, mára ez 3,83%-ra esett vissza.</p>

A hitelkamatok csökkenéséhez hozzájárult ugyan az eurózónás alapkamat csökkenése is, azonban nem ez volt a fő ok, hiszen míg a lakáshitelek kamatai 2012 januárjától csaknem a negyedével estek vissza, az alapkamat ez idő alatt alig fél százalékponttal csökkent. Az ország gazdasági helyzete sem javult olyan mértékben, ami a kamatok ilyen csökkenését okozta volna. Martin Barto, a Sberbank vezető elemzője szerint a kamatok csökkenése elsősorban a bankok közötti konkurenciaharcnak köszönhető, a pénzintézetek ugyanis az olcsóbb hitelekkel próbálnak meg minél több ügyfelet toborozni. Barto is elismeri ugyanakkor, hogy a bankoknak nem okozott nagyobb gondot a csökkentés, hiszen a lakáshitelek kamatai Szlovákiában eleve az egyik legmagasabbnak számítottak az Európai Unióban.

A kamatok csökkenését egyre többen használják fel arra, hogy a korábban felvett drágább hitelüket olcsóbbra cseréljék. A Sberbank adatai szerint a szlovákiai pénzintézetetek ügyfelei csak az idei első félévben ennek köszönhetően együttesen mintegy 16,1 millió eurót takarítottak meg, vagyis egy hitelszerződésre átlagosan évi 480 eurós megtakarítás jut. Ezt kihasználva naponta átlagosan 120 ügyfél cseréli le régi hitelét újra. Idén így havonta átlagosan 220 millió eurónyi hitelt fizetnek vissza egy újabb hitelből, ami nagyjából 35 százalékkal több, mint tavaly.

Ján Porázik, a Fincentrum elemzője szerint három hitelből kettőt manapság csak azért vesznek fel, hogy egy korábbi kölcsönt fizessenek vissza. „Míg az új hitelek aránya az elmúlt egy évben nagyjából 40 százalékkal nőtt, a lakásvásárlásra felvett kölcsönöké csak 12 százalékkal” – mondta Porázik, aki szerint nem zárható ki a hitelkamatok további csökkenése, ez azonban nem lesz olyan látványos, mint az elmúlt időszakban. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?