Megrázta a spanyol pénzpiacokat a katalóniai erőszak

Madrid |

<div>A részvényárfolyamok estek, a befektetők a rendőri erőszakba torkolló katalán népszavazás politikai következményeit mérlegelik.</div>

Az euró dollárhoz viszonyított árfolyama ugyancsak csökkent, miután a katalán kormányszóvivő közölte, hogy az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre az alkotmánybíróság által törvényellenesnek nyilvánított referendumon. Ez az eredmény megnyitja az utat a függetlenség egyoldalú kinyilvánítása előtt egy olyan régióban, amely Spanyolország hazai össztermékének egyötödét állítja elő, és amelynek adóbevételei kulcsfontosságúak a nemzeti költségvetés szempontjából. Bár számos elemző arra számít, hogy a válságot egy még nagyobb autonómiát biztosító ajánlattal rendezik, a bizonytalanság lassíthatja a gazdasági növekedést és rombolja a kisebbségi kormányt vezető Mariano Rajoy konzervatív miniszterelnök hírnevét. „Valószínűleg ez volt a legrosszabb kimenetel Madrid számára. Volt erőszak, de mégsem tudták megakadályozni a népszavazást, és a közvélemény sokkal polarizáltabbá vált Katalóniában” – mutatott rá Federico Santi, a Eurasia Group nevű globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni részlegének elemzője, hozzátéve, hogy a kormány stabilitását fenyegető kockázatok fokozódtak. A nagy ellenzéki pártok támogatják a miniszterelnök álláspontját a függetlenségről szóló katalán népszavazásról, de bírálják amiatt, ahogyan az ügyet kezeli. A hosszú lejáratú spanyol államkötvények hozama 7 bázisponttal 1,69 százalékra nőtt, a spanyol államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek (CDS) középárfolyama pedig közel egyhavi csúcsra ugrott. A madridi tőzsde irányadó indexe, az IBEX-35 délután fél négy körül 1,84 százalékos mínuszban, 10 190 ponton állt. Frankfurtban ekkor 0,19, Londonban 0,56, Párizsban pedig 0,09 százalékos nyereséget mutatott a vezető tőzsdeindex.  Különösen a bankszektort viselte meg a népszavazás, kiemelkedő forgalomban jelentősen veszítettek értékükből. A legnagyobb spanyol és egyben legnagyobb euróövezeti pénzintézet, a Santander árfolyama 2,84 százalékkal esett, míg a Sabadell 6,06 százalékkal, a Caixabank 4,83 százalékkal, a BBVA 3,16 százalékkal, a Bankia pedig 3,11 százalékkal lett olcsóbb.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?