Megkezdődött az aratás Szlovákia déli járásaiban

aratás
Pozsony |

Szlovákiában is beindult az aratás. Az elmúlt napokban elsősorban az ország déli járásaiban láttak hozzá a gabonafélék betakarításához, de Szlovákia más régióiban is dolgoznak már a kombájnok. A szakemberek szerint az idei aratás a tavalyihoz képest mintegy 7–10 napos csúszással kezdődött.

Az idei aratásra rányomják majd a bélyegüket a látványos regionális különbségek, mind a mennyiség, mind a minőség szempontjából. Ez elsősorban a lehullott csapadéktól függ.

„Tavaly az ország déli járásaiban igencsak korán kezdték meg az aratást, tulajdonképpen már június közepe táján. Ennek fő oka a rendkívüli száraz időjárás volt. Az idei aratás kezdete a tavalyi évhez képest eltolódott, mégpedig a csapadékos és hideg május miatt”

– nyilatkozta Matej Korpáš, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) sajtóosztályának a munkatársa. Korpáš szerint az aratás a legtöbb helyen az elkövetkező napokban indulhat be jelentősebb ütemben, de természetesen még mindig sok függ az időjárás alakulásától.

Alexander Pastorek, az ímelyi Agrocoop Rt. elnöke elmondta, hogy már nekiláttak az őszi vetésű árpa betakarításának. „A Komáromi járásban Párkány irányába lazább talajaink vannak, amelyeken már megkezdhettük a gabona begyűjtését. Ezzel szemben Dunaszerdahely felé kötöttebbek a talajok, ott a termelőknek néhány napot még várniuk kell az aratással” – hangsúlyozta az ímelyi gazdaság vezetője.

Ímelyen egyelőre hasonló terméshozamokat várnak, mint tavaly. A lehullott csapadék mennyiségétől függően azonban lényeges regionális eltérések lehetnek a hozamokban. „Az ímelyi részvénytársaság 100 hektárnyi területen termeszt őszi árpát. Azokról a területekről kezdtük el betakarítani a termést, amelyeken több csapadékot kaptunk. Az eredmények ígéretesek. A legutóbbi esőzések folyamán az egyik határrészben mintegy 30 milliméternyi csapadék hullott, a másikban viszont csupán egy milliméter. Ez óriási különbség. Így idén is hatványozottan érvényes, hogy akár csak egyetlen agrárvállalat keretén belül is mennyire eltérőek lehetnek a mutatók” – részletezte Pastorek.

A bátorkeszi szövetkezetben tavaly már június 18-án elkezdték az őszi árpa betakarítását. Idén ott is csúszásban vannak, a kezdés június végére, július elejére tolódott ki. „Június utolsó hetének elején próbálkoztunk az őszi árpa begyűjtésével, de még nedvesnek találtuk” – tájékoztatott a szövetkezet részéről Alena Szászová.

De nem csupán a déli országrészekben érett be a termés, aratnak például már a Varannói járásban is. „Június 25-én nálunk is beindultak a kombájnok. Az őszi árpa nedvességtartalma 12 százalék alá csökkent, így nekiláthattunk a begyűjtésének. Ígéretes termés mutatkozik. Az őszi árpa betakarítását követően néhány napra minden bizonnyal megpihenünk, de nem sokáig, mert szépen alakul a tavaszi árpánk is, tehát a betakarítást folytathatjuk” – mondta Juraj Matta a kolcsmezői (Dlhé Klčovo) szövetkezettől. (sb, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?