Macejkonak volna igaza?

Pozsony. Jozef Bakšay kitart amellett, hogy a francia Alstom cégnek a 35 könnyű motorvonatra tett ajánlata gazdasági, közlekedésbiztonsági és műszaki szempontból egyaránt kedvezőbb volt, mint a szlovák–svájci Stadler DMU GTW-Slovensko konzorciumé volt.

Pozsony. Jozef Bakšay kitart amellett, hogy a francia Alstom cégnek a 35 könnyű motorvonatra tett ajánlata gazdasági, közlekedésbiztonsági és műszaki szempontból egyaránt kedvezőbb volt, mint a szlovák–svájci Stadler DMU GTW-Slovensko konzorciumé volt. A volt szövetségi külkereskedelmi miniszter tegnap kijelentette: a franciák azt is vállalták, hogy ún. offszet-program keretében 1,5 milliárd korona értékű szlovák árut vesznek át. A korrupciógyanús üggyel kapcsolatban a jelenleg Csehországban élő Bakšay kiállt Jozef Macejko mellett. Szerinte a Mikuláš Dzurinda által menesztett közlekedési miniszternek nemcsak joga, hanem kötelessége volt ellenőrizni a közpénzek felhasználását. Úgy vélte: Macejko csak abban vétett, hogy nem menesztette Andrej Egyedet, az államvasutak vezérigazgatóját. Elmondta: a motorvonatüggyel egykori minisztériumi munkatársainak felkérésére alapján kezdett el foglalkozni, nem volt köze egyetlen szlovákiai párthoz sem. Szakemberekkel konzultálva arra a megállapodásra jutott, hogy a francia cég ajánlata kedvezőbb volt, mi több, a Stadler-féle vonatok nagyobb sebességnél kevésbé biztonságosak. Szerinte a jobb ajánlat tényét támasztja alá az a wiesbadeni statisztikai hivatalból megszerzett adat is, hogy a svájci cég az utóbbi három évben egyetlen GTW 2/6-os vonatot sem adott el. „A vonatvásárlásra és más projektumokra a vasutak 1999-ben 200 millió eurós hitelt kapott az Európai Beruházási Banktól. Vonatok még nincsenek, de a pénz már elfogyott” – mondta Baksay. A hitelkeret felhasználásának tényét egyébként a pénzügyminisztérium illetékesei is megerősítették. Ugyanakkor az ellenőrzést végző közlekedési tárcától nem kaptak olyan hírt, hogy a vasutak a pénzt felélték volna. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?