ĺzlett a kürti rajnai rizling

Szőlészet és borászat a tudomány tükrében – ez lett a 27. szőlészeti és borászati világkongresszus mottója. A hivatalosan péntekig tartó rendezvényre negyven országból csaknem ötszáz szőlész és borász szakember, üzletkötő, idegenforgalmi és mezőgazdasági szakértő érkezett, de volt a részvevők között kardiológus és gyógyszerész is. A világkongresszus rendezési lehetőségétől a hazai szőlészek a bemutatkozáson túl azt is remélték, hogy végre ráirányul a figyelem az egykor nyereséges ágazatra, amely a 90-es évek elejétől hanyatlik – a szőlő termesztési területe 31 ezer hektárról mára 18-20 ezerre csökkent, miközben új telepítés csak elvétve található, a meglévők elöregedtek és elhanyagoltak (szakértői becslések szerint a szlovákiai szőlőterület mintegy 80 százaléka felújításra szorulna), de a fajtaválasztás és a művelési módok is hagynak kívánni valót maguk után. Az agrártárca vezetésének mindenesetre eltökélt szándéka anyagilag is támogatni a felújítást, hogy a termelők évente legalább 500-600 hektárt telepítsenek, s hogy az ország ne szoruljon behozatalra (Szlovákia éves szinten megközelítőleg 200 ezer hektoliter bort importál).

Szlovákia kihasználja a világkongresszust arra is, hogy tájékoztassa a borásztársadalmat a tokaji borvidékkel kapcsolatos szlovák–magyar vitáról is. A vita tárgya a Szlovákia területére áthúzódó terület nagysága. Magyarország ragaszkodik az 1908-as bortörvényhez, ez alapján csak három községet lehetne a határon átnyúló tokaji borvidékhez sorolni. Szlovákia viszont egy 1959-es SZNT-jogszabályra hivatkozva 908,7 hektárt szeretne elismertetni tokaji borvidékként. (Jelenleg megközelítőleg 703 hektáron termesztenek szőlőt a térségben.) Milan Kakaš, a kistárkányi Galafruit technológusa lapunknak elmondta: a magyar és a szlovák tokaji között sem cukorfokban, sem alkoholtartalomban, sem pedig az előállításban nincs különbség. Csupán a literenkénti savtartalom nagyobb 2 grammal a szlovák tokaji esetében, viszont a savtartalom az évjárattól is függ.

A borászati és szőlészeti világtalálkozó részvevőinek mindenesetre ízlett a szlovákiai tokaji is, a hétvégén pedig a helyszínen megkóstolhatják illetve megtekinthetik, hogy hol és hogy készül a királyok italának is nevezett nedű. Pozsony egyébként az idén áprilisban kérte a szlovákiai borvidékrésznek a világörökség részévé történő nyilvánítását. Magyarország ezt már régebben megtette, ennek köszönhetően Tokaj-Hegyalja akár néhány héten belül a világörökség részévé válhat.

Bár a hazai szőlőtermesztés több mint egy évtizede agonizál, van azért mit mutatni a kongresszus részvevőinek, akik ma szakmai kirándulásokon vesznek részt. Ellátogatnak többek között a récsei, bazini, szakolcai, verebélyi, nagykürtösi, kistapolcsányi, nyitrai borüzemekbe, a szeredi pezsgőgyárba és megtekintik a perbetei, bazini, udvardi, kürti, szőgyéni, köbölkúti szőlészeteket is. Korpás András szőlőnemesítőtől, a kürti szövetkezet szőlészeti ágazatának vezetőjétől, a szlovákiai Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet munkatársától megtudtuk, hogy a világkongresszusi részvevők többsége az egyik legjobb bornak a kürti térségben kitermelt aszú jellegű rajnai rizlinget tartották, de ízlett a Devín és a Dunaj is, amelyet Korpás András és Dorota Pospíšilová nemesítettek.

A világtalálkozón is elhangzott: a borvilágpiacon egyre nagyobb a tolongás – a hagyományos bortermelő országok mellett új országok is megjelentek kétségkívül figyelemre méltó boraikkal és termelési eljárásaikkal. Ugyanakkor a hagyományos borfogyasztó országokban – mint amilyen Franciaország, Olaszország vagy Spanyolország – a fogyasztói szokások változásának következtében visszaesett a fogyasztás (Franciaország esetében az egy főre eső 60 literről évente 56-58 literre). A „jelentős kiesést” nem ellensúlyozzák az észak-európai országok és Japán, ahol egyre többen fedezik fel a jó bort, igaz alkalomszerűen fogyasztják azt. Japánban az egy főre eső éves fogyasztás 2,5 literre tehető, Dániában 19-20 liter bort isznak fejenként, Szlovákiában a fogyasztást 11-12 literre becsülik. Ez még mindig 1-2 literrel kevesebb, mint a fejenkénti töményszeszfogyasztás.