Lassan megemeli a béreket a munkaerőhiány

Pozsony |

<div>Mélyponton a munkanélküliség, a cégek nehezen találnak szakképzett munkaerőt, ami a fizetéseken is meglátszik.&nbsp;</div>

A jegybank tegnap közzétett elemzése szerint a reálbérek idén gyorsabban, 3,2%kal nőnek, mint azt eredetileg feltételezték.  „A szlovákiai cégeknek egyre nagyobb gondot okoz a szakképzett munkaerő hiánya, amit a külföldi vendégmunkások behozatalával és a konkurens cégek dolgozóinak átcsábításával próbálnak orvosolni. Ez utóbbi azonban elképzelhetetlen a bérek növelése nélkül, így a fizetések gyorsabban nőnek majd, mint azt korábban feltételeztük” – nyilatkozta Ján Tóth, a jegybank alelnöke a friss elemzésre hivatkozva. Eszerint a nominális átlagbér idén 4,4, jövőre 4,8, 2019-ben pedig 4,9%-kal nőhet. Az ütem annyira feszes, hogy a bérnövekedés meghaladja a termelékenység növekedési ütemét is. Az elkövetkező időszakban Tóth szerint a fogyasztói árak sem nőnek majd olyan gyorsan, mint azt korábban gondolták. Idén 1,2, jövőre 1,9%os inflációra számíthatunk. Ez utóbbinak és a bérek növekedésének köszönhetően idén 3,2%-kal több árut vásárolhatunk a fizetéseinkből, mint tavaly, jövőre pedig további 2,8%-kal nőhet az inflációt is figyelembe vevő reálbér. „Az átlagos árszint visszafogottabb növekedése főleg a kőolajárak zuhanásának és az olcsóbb élelmiszereknek köszönhető” – mondta Jozef Makúch jegybankelnök.  Ami a gazdasági növekedést illeti, az idei 3,2 százalékról jövőre 4,2 százalékra, a rákövetkező évben pedig egyenesen 4,6 százalékra gyorsul a GDP növekménye. A vizsgált időszakban, azaz 2019 végéig 90 ezer új állás születhet, ám ennek jelentős részét a hazai piac kimerülése okán már a külföldi munkaerő tölti be – már napjainkban is minden 5. új állást külföldiek foglalnak el. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?