Költségvetési hiányunk 36 milliárd korona

Pozsony. Az állami költségvetés tavaly 36,35 milliárd koronás hiánnyal zárt, ami 843 millió koronával alacsonyabb a költségvetési törvényben eredetileg feltételezettnél – nyilatkozta Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter a 2001-es költségvetés előzetes eredményeit ismertetve.

Pozsony. Az állami költségvetés tavaly 36,35 milliárd koronás hiánnyal zárt, ami 843 millió koronával alacsonyabb a költségvetési törvényben eredetileg feltételezettnél – nyilatkozta Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter a 2001-es költségvetés előzetes eredményeit ismertetve. Költségvetési deficitünk így eléri a bruttó hazai össztermék (GDP) 3,7 százalékát. Tavaly a bankszektor szerkezetátalakítására 8,05 milliárd koronát fordítottak, a kormány így 44,4 milliárd koronás hiánnyal gazdálkodott.

Az ország költségvetési bevételei tavaly 205,3, kiadásai pedig 249,7 milliárd koronát tettek ki, az előbbi így 13,7, az utóbbi 14,7 százalékkal haladja meg az eredetileg feltételezett gazdálkodást. A bevételek nagy részét, 165,5 milliárd korona értékben, az adók tették ki. Ezekből csaknem 5 százalékkal többet sikerült behajtani az eredetileg feltételezettnél. Társasági adóból tavaly 20,3 milliárd korona folyt be, ami jelentősen elmarad az előző évi 25 milliárd koronát is meghaladó bevételektől. Schmögnerová szerint ezzel valóra váltak a pénzügyminisztérium előrejelzései, amelyek szerint az adókulcsok nagyobb mértékű csökkentése a bevételek jelentős visszaeséséhez vezet. A pénzügy szerint az adókulcsok csökkentésének pozitív hatása leghamarabb 2-3 év múlva lesz érzékelhető.

A hozzáadottérték-adóból az állam tavaly 73,5 milliárd koronás bevételre tett szert, ami csaknem 3 milliárd koronával több, mint egy évvel korábban. A pénzügyminiszter szerint ez a nagyobb behozatal számlájára írható. Több folyt be tavaly az államkasszába a személyi jövedelemadóból is, tavaly ez az adófajta 27,7 milliárd koronával gazdagította a költségvetést, míg fogyasztói adóból 28,4 milliárd koronát sikerült behajtani. Ez utóbbi 348 millió koronával volt alacsonyabb az eredetileg tervezettnél. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?