Kiütik a tejtermelőket

Pozsony |

<p>A tejkvóták megszüntetése, az orosz embargó, a csökkenő kínai kereslet és az ellenőrizetlen behozatal miatt rendkívül súlyos helyzetbe kerültek a szlovákiai tejtermelők. A feldolgozók sorra mondják fel a velük kötött szerződéseket, így több millió liternyi tehéntej értékesítése került veszélybe.&nbsp;</p>

Az észak-szlovákiai tejtermelőket tömörítő fogyasztási szövetkezet, több dél-szlovákiai őstermelővel együtt rendkívül súlyos helyzetbe került – jelentette be tegnap Alexander Pastorek, a Szlovák Tejtermelők Szövetségének az elnöke. Az ok: a szlovák tejfeldolgozók nem hosszabbították meg a velük korábban megkötött szerződéseket. Pastorek szerint pár héten belül hasonló lépésre szánhatja el magát az összes hazai tejfeldolgozó, ami az éves szinten 30 millió liternyi tehéntejet produkáló termelők számára rendkívüli érvágást jelentene. 


„A szlovákiai tejfeldolgozók egyre nehezebben érvényesülnek a külföldi piacokon, Európában ugyanis a tejkvóták megszüntetése, az orosz embargó és a csökkenő kínai kereslet miatt rengeteg tej halmozódott fel. Mindez a szlovákiai feldolgozók gazdálkodásán is meglátszik, így kénytelenek voltak felmondani az őstermelőkkel kötött szerződéseiket” – tette hozzá Milan Semančík, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke, aki szerint néhány szerződés már március 30-án lejár, miközben 2–3 hónapos felmondási idővel lehet számolni.  Több termelőnek így júniusban már nem lesz kinek eladnia a tejet. A helyzetet súlyosbítja, hogy eleve olyan régiókat súlyt a mostani intézkedés, ahol a tejtermelés az egyik legfontosabb mezőgazdasági ágazatnak számít. A gazdák ráadásul nem számíthatnak gyors segítségre. Pastorek szerint leghamarabb júniusban segíthetnek rajtuk, ekkor juthatnak hozzá ugyanis az állattartás feltételeinek a javítására kért tavalyi pénzekhez. A földművelésügyi tárca dotációjának a kifizetésére ugyanakkor csak decemberben látnak esélyt. 

„A helyzet javítása érdekében sokat tehetnek a kereskedők is, hiszen Szlovákia tejtermelése nem haladja meg az ország szükségleteit. Ha az üzletekben szlovákiai tejet árulnának, nem lennének nagyobb gondok” – nyilatkozta Pastorek. Stanislav Voskár, a Szlovák Tejszövetség elnöke szerint az országban tavaly 864 ezer tonna tejet állítottak elő, miközben a fogyasztás több mint felét nem hazai forrásokból biztosították.

(vlv, SITA, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?