Kínai államfő: a dollár vezető szerepe a múlté

Washington |

<p>A dollár uralta világvaluta-rendszernek nincs jövője - vélekedik a kínai államfő. Hu Csin-tao (Hu Jintao) szerint a dollár dominanciája a "múlt terméke".</p>

Közelgő washingtoni látogatása előtt vezető amerikai lapoknak nyilatkozva ugyanakkor elmondta, hogy a jüan egyelőre nem áll annak küszöbén, hogy új tartalékvaluta legyen. Hu szerint hosszú időbe telik, amíg egy ország valutáját világszerte elfogadják.
A nyilatkozatokban Hu utalt azokra az erőfeszítésekre, amelyeket Kína tesz, hogy a jüant a kereskedelemben és a beruházásokban erőteljesebben alkalmazzák.
Az Egyesült Államokban nagy jelentőséget tulajdonítanak a kínai államfő mostani látogatásának. Hu szerint a kölcsönös bizalom elérése a cél, a hidegháború nullszaldós - amit te nyersz, én azt veszítem - mentalitását a két országnak maga mögött kell hagynia.
Alapvető változás megy végbe az évszázad közepére a világgazdasági erőviszonyokban, 2050-ben már Kína lesz a legnagyobb gazdaság - a PricewaterhouseCoopers (PwC) most közzétett tanulmánya szerint. A nemzetközi gazdasági tanácsadó cég előrejelzése szerint az évszázad közepén a hazai összterméket (GDP) tekintve Kína messze megelőzi majd a mostani világelső Egyesült Államokat, amely így a második helyre szorul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?