Kétszer csenget és gázórát olvas le a postás

<p>A&nbsp;postások már nem csak levelet és nyugdíjat kézbesítenek, sorsjegyeket kínálnak és nyugdíjszámlákat nyitnak, hanem még a&nbsp;gázórákat is leolvashatják.&nbsp;</p>

A Szlovák Posta bővítette szolgáltatásait, és ha a gázórák leolvasása beválik, a jövőben a vízszolgáltatókkal is hasonló megállapodást kötnek. „Csak a szolgáltatások bővítésével érhetünk el pozitív gazdasági eredményeket a jövőben is” – mondta Tomáš Drucker, a Szlovák Posta vezérigazgatója annak kapcsán, hogy a posta a szolgáltatásait a napokban az energetikára is kiterjesztette.

A gázművekkel (SPP) együttműködve november 14-től december 12-ig néhány településen a postások olvassák le a gázórákat. A gyakorlatban ez hasonlóan fog történni, mint idáig, csak nem a gázművek embere, hanem a postás jegyzi fel a szükséges adatokat. A polgárokat előre értesítik a gázóra tervezett leolvasásáról, azaz jól látható helyre kifüggesztenek egy papírt a tervezett időpontokkal. Munkanapokon 8.30 és 20.30, munkaszüneti napokon pedig 10.00 és 20.30 között csöngethet a postás, de szűkebb intervallumot is meghatározhatnak.

A postás úgy rögzíti a gázórán mért adatokat, hogy a gázórát lefényképezi a mobiltelefonjával. A gűzművek alkalmazottja nem szokott fényképezni, hanem a számokat saját maga jegyzi fel egy listára vagy írja be a telefonjába, és esetenként  megelégedhet(ett) azzal is, hogy a lakók lediktálták az adatokat, s nem ment be a lakásba. A postást viszont be kell engedni, hogy a gázórát le tudja fényképezni. Az esetleges csalók és más spekulánsok kiszűrése céljából a gázleolvasó postások könnyen azonosíthatóak: szolgálati egyenruhát viselnek, a Szlovák Posta igazolványával igazolják magukat, és van felhatalmazásuk a gázművektől.

Ha valaki nem tartózkodik otthon, üzenetet hagynak számára, hogy a 0800 122 413-as ingyenes infovonalon intézzen új időpontot. A telefonba be kell mondani a gázóra számát és a pontos címet. A posta ügyfélkozpontjának alkalmazottai munkanapokon reggel nyolctól este hétig adnak felvilágosítást (nem csak) az új szolgáltatásról. A gázleolvasó postások személyazonosságát a 0903 297 558-as mobilszámon keresztül is lehet ellenőrizni, ez 19.00 után és a hétvégén hívható.

A Szlovák Posta még csak teszteli az új szolgáltatást, egyelőre csupán 28 településen vállalták összesen 62 ezer gázóra lefényképezését. Az így rögzített adatokat a gázműveknek továbbítják, mely ez alapján kiállítja a számlát. Ha a dolog beválik, bővítik a települések számát, a jövőben pedig tervezik a vízórák leolvasását is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?