Kelendő a lakáshitel

Pozsony |

<p>Az alacsony kamatoknak köszönhetően egyre többen igényelnek lakáshitelt. A Fico-kabinet a kölcsönök iránti növekvő érdeklődést ugyan részben az általa végrehajtott fogyasztóvédelmi intézkedésekkel magyarázza, az elemzők szerint azonban ezeknek elenyésző a hatása.</p>

A júniustól érvényes szabályok szerint a gyorshitelező társaságok és bankok már nem foszthatják meg ingatlanuktól gyorsított végrehajtási eljárással a hitelüket késve törlesztő ügyfeleiket. Ehhez csak akkor folyamodhatnak, ha az elmaradt tartozás összege meghaladja a 2 ezer eurót. Az új szabály elsősorban azokat védi, akik legfeljebb háromhavi törlesztő részlettel késnek, a többi részletet azonban időben fizetik, és az említett háromhavi részlettel is legfeljebb egy évet késnek. A kormány az új szabályozással elsősorban a gyorshitelező társaságokat szerette volna visszafogni, ezek ugyanis korábban a legkisebb tartozásért is képesek voltak megfosztani az embereket az ingatlanuktól. Az elemzők szerint azonban a banki ügyfeleknek így sem éri meg halogatni a tartozás kifizetését. Maroš Ovčarik, a Finančná Hitparáda pénzügyi portál ügyvezető igazgatója szerint, ha egy 40 ezer eurós, havi 222 eurós törlesztő részletű jelzáloghitel esetében három hónapnyi fizetést hagynánk ki, akkor – 5,25%-os éves büntetőkamat mellett – fél év után 23 ezer euróval nagyobb összeget kellene kifizetni a banknak, mint ha becsületesen fizetnénk a hitelt. Ráadásul minél nagyobb összeggel tartozik az ügyfél a banknak, annál nehezebb ezt visszafizetni. Így nem csoda, hogy az ügyfelek csak a végső esetben mulasztják el a fizetést, tavaly például százból alig négy hitelfelvevő késett a törlesztéssel. Hogy az elmúlt időszakban jelentős mértékben megugrott a hitelek iránti érdeklődés, az nem elsősorban a módosított jogszabályoknak, hanem az alacsonyabb kamatoknak köszönhető. Áprilisban csaknem kéttized százalékponttal, 3,32 százalékra esett vissza a jelzáloghitelek átlagos kamatlába, ilyen mértékű havi zuhanásra több mint másfél éve nem volt példa. Egy évvel korábban még átlagosan 4,13 százalékos kamatra lehetett lakáskölcsönhöz jutni. A jegybank szerint május végére ennek köszönhetően 15,588 milliárd euróra nőtt a lakáshitelek összege, ami 13 százalékos növekedésnek számít az egy évvel korábbihoz képest. (SITA, mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?