Jövőre lesz elektronikus sztrádadíj

Pozsony. A hazai autópálya-hálózatot működtető Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) már nem számít különösebb problémákra az elektronikus autópályadíjak műszaki hátterének a biztosítására kiírt pályázat esetében. Igor Choma, a társaság vezérigazgatója szerint a pályázat győztese a jövő év elején megkezdheti a rendszer működtetését.

Idén legfeljebb 25 kilométerrel bővül Szlovákia sztrádahálózata. Jövőre már elektronikus útdíj váltja fel a matricákat. Ján Krošlák felvételeA pályázat szűkebb fordulójába öt konzorcium lépett tovább, amelyek március közepéig nyújthatják be ajánlataikat. A pályázat során azonban több probléma merült fel. A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) által kiírt 20 milliárd koronás megrendelésre eredetileg 8 cég jelentkezett, az autópálya-társaság azonban öt céget különféle okokra hivatkozva elutasított, eredetileg így csak a Satways és a Slovakpass konzorciumok, valamint az osztrák Kapsch jutott tovább. A ToSy.sk konzorciumot azért utasították el, mivel szerintük az egyik képviselőjük az autópálya-társaság döntéshozó bizottságában is helyet foglalt, a SanToll pedig állítólag a pályázati alapanyagok benyújtása során hibázott. A SanToll és a ToSy.sk azonban fellebbeztek a döntés ellen, a közbeszerzési hivatal pedig úgy döntött, hogy az autópálya-társaság elutasítása nem volt megalapozott. Choma a pályázat során felmerült hibákat nem kívánta kommentálni, csak azt jegyezte meg, hogy ha nagyobb problémák nem jönnek közbe, jövőre beindítják az elektronikus díjfizetési rendszert. Az NDS korábban azzal számolt, hogy a győztes cégnek a rendszer kiépítésére nagyjából egy év áll majd a rendelkezésére. A pályázat elhúzódása miatt azonban erre csak pár hónapja lesz.

Az elektronikus autópálya-díjat a jövő évtől egyelőre csak a teherautók és az autóbuszok után kell majd fizetni összesen mintegy 2400 kilométernyi útszakaszon, tehát nemcsak az autópályákon és gyorsforgalmi utakon, hanem egyes első osztályú utakon is. Az NDS arra számít, az elektronikus pályadíj bevezetését követően jövőre, a matricákból befolyt összeggel együtt, összesen ötmilliárd koronát szed be az autósoktól. Az elektronikus díjrendszert a személyautók esetében az állam csak 2013 körül szeretne bevezetni.

Az autópálya-társaság tavaly 43 kilométernyi olyan autópálya-szakaszt adott át, amit még az előző kormány idején kezdtek el építeni. Az elmúlt év ugyanakkor szegényesnek mondható a megkezdett szakaszok szempontjából, hiszen 2007-ben alig 9 kilométernyi új szakasz építését kezdték el. Idén nagyjából 25 km (Mengusovce-Janovce, Füge, Važec-Mengusovce), jövőre 27,5, 2010-ben pedig újra csak 25 kilométernyi autópálya átadását tervezik. 2010 májusáig, vagyis a jelenlegi kormány hivatali idejének a végéig 146 kilométernyi autópálya-szakaszt kívánnak átadni.

Az NDS az előzetes jelentések szerint az elmúlt évben egyébként 1,393 milliárd koronás nyereséggel gazdálkodott. Choma szerint a bevételek 3,929, a kiadások 2,536 milliárd koronát tettek ki. A vezérigazgató ugyanakkor elismeri, az előzetes jelentés még nem végleges, vagyis a társaság a könyvelés lezárását követően akár veszteséges is lehet. Az NDS tavaly 20,1 milliárd koronával gazdálkodott, a teljes összeget azonban nem használta ki. Elsősorban az uniós támogatásokat nem sikerült teljes mértékben kihasználni, ezeket így az idei évre vitték át. Ez utóbbiakból idén 3 milliárd korona áll a társaság rendelkezésére. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?