Idén látványosan javított gazdálkodásán a pozsonyi Slovnaft kőolaj-finomító: a tavalyi első fél éves 18 millió eurós veszteséget követően az idei év első hat hónapját már 123 millió eurós tiszta nyereséggel zárta.Pozsony.
Jól tejel a kőolajüzlet
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14388454020001_19.jpeg.webp?itok=2xlwROUK)
Idén látványosan javított gazdálkodásán a pozsonyi Slovnaft kőolaj-finomító: a tavalyi első fél éves 18 millió eurós veszteséget követően az idei év első hat hónapját már 123 millió eurós tiszta nyereséggel zárta.
Pozsony. „A javulás a vegyipari és műanyag termékek gyártásával kapcsolatos haszonrés növekedésével és az üzemanyagok iránti nagyobb kereslettel magyarázható” – nyilatkozta Anton Molnár, a társaság szóvivője. A nyereséghez hozzájárult az eurónak a dollárral és az eurózónán kívüli országok fizetőeszközeivel szembeni árfolyamjavulása, a nyersanyagok árának csökkenése, illetve a gyártókapacitások magas szintű megbízhatósága is.
A Mol szlovákiai leányvállalatának a nettó bevételei az első fél évben elérték az 1,83 milliárd eurót, ami nagyjából megfelel az egy évvel korábbi adatnak. „A hatékonyságnövelő program és a kiadások szintjének csökkentése pozitív eredményeket hozott a vállalatnak” – nyilatkozta Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója. Szerinte az eredmények igazolták azt a döntést, amely alapján a vállalat 300 millió eurót fordított fejlesztésekre a petrolkémiai részlegén, ahol már idén beindítják a kulcsfontosságú gyártóegységeket. A Slovnaft az idei év első fél évében 2,94 millió tonna kőolajat dolgozott fel, 24 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest. A vállalatnál az első hat hónapban éves szinten a harmadával, 718 ezer tonnára sikerült növelni az általuk előállított benzin mennyiségét, ugyanebben az időszakban a gázolaj mennyisége éves szinten 25 százalékkal, 1,56 millió tonnára emelkedett. (TASR, MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.