Itt az új építésügyi törvény

Pozsony |

<p>A kormány tegnapi ülésén végre elfogadta az új építésügyi törvény tervezetét, amelyen az építésügyi tárca éveken keresztül dolgozott.&nbsp;</p>

Eredetileg már tavaly júliusban életbe kellett volna lépnie, később azonban ezt idén júliusra halasztották. A tegnap közzétett javaslat már azzal számol, hogy az új jogszabály csak 2016 júliusában lép életbe. A jelenleg érvényes, csaknem 40 éves építési törvényt már 32-szer módosították, a szakemberek ezért régebben szorgalmazzák, hogy a szaktárca teljesen új jogszabályt dolgozzon ki, amely megfelelne az ágazat jelenlegi kihívásainak. „A szabályok módosításának köszönhetően felgyorsul az építkezésekkel kapcsolatos ügyintézés, és javítani szeretnénk a minőségén is” – ígérte František Palko építésügyi államtitkár. A szaktárca a jogszabály kidolgozásának az elhúzódását azzal magyarázza, hogy a szakmai vita során 2375 hozzászólás érkezett a javaslathoz, amiből 846-ot el is fogadtak, vagyis beépítettek a most közzétett törvényjavaslatba. Ha a jogszabályra a parlament is rábólint, jövő nyártól szigorúbban lépnek majd fel a feketén építkezőkkel szemben. A jelenleg érvényes jogszabályok csak az átlagos vagyonnal rendelkező polgárokat riasztják el attól, hogy feketén építkezzenek, a milliomos vállalkozók sorra emelik a luxusvilláikat bármiféle engedélyek nélkül, hiszen a büntetések kifizetése számukra nem okoz gondot. Az új szabályok szerint a jövőben az építésügyi hivatalok kötelesek lesznek kiadni a felszólítást a feketén épült ingatlanok lebontására, miközben az energiaszolgáltatókat is kötelezhetik arra, hogy az ilyen ingatlanokat lekapcsolják a hálózataikról. Ezzel párhuzamosan javaslatot tehetnek az építőtársaság vállalkozói engedélyének a visszavonására is. (SITA, TASR, mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?