Idén alig nőnek a reálbérek

Budapest. Év végére a magyar gazdaság kijöhet a növekedési gödörből, de a bővülés üteme 2008-ban is elmarad a többi, új uniós tagállamétól – áll a GKI Gazdaságkutató előrejelzésében.

Budapest. Év végére a magyar gazdaság kijöhet a növekedési gödörből, de a bővülés üteme 2008-ban is elmarad a többi, új uniós tagállamétól – áll a GKI Gazdaságkutató előrejelzésében. A GKI prognózisa szerint a gazdaság a tavalyi 1,3% után idén 2,5-3 százalékkal, a mezőgazdaságon és a közszolgáltatásokon kívüli szektorok együttes teljesítménye 3-3,5%-kal nő. Míg az idén az első negyedévben még csak a tavalyi 1%-hoz, a negyedik negyedévben már a jövő évi 3,5 százalékhoz hasonló növekedési ütem várható. A prognózis szerint ha lassan is, de újra emelkednek a reálkeresetek 2008-ban, és ha a nemzetközi pénzpiac stabilizálódik, a forintkamatok is csökkenhetnek. Miközben 2008 tavaszán a világgazdasági és belpolitikai viszonyok egyaránt romlottak, az első hónapok gazdasági folyamatai nem rosszak – állapítják meg. A GKI szerint az infláció 2008 átlagában 6-6,5%, az év végén 5% körül várható. Az élelmiszerek és a háztartási energiahordozók ára azonban bőven 10% fölötti ütemben emelkedik. A gáz ára főleg a világpiaci drágulás miatt akár 30 százalékkal, a villamos energiáé mintegy 10, a távfűtésé az év második felében 10-15 százalékkal emelkedhet. A kutatóintézet előrejelzése szerint az év egészében mintegy 6,2%-os infláció mellett a reálkeresetek 0,5-1 százalékkal emelkednek, de ezen belül a költségvetési szektorban inkább csak stagnálnak. A nyugdíjak reálértéken 1 százalékkal nőnek. A vállalkozási szektorban a foglalkoztatás enyhén nő, a költségvetésiben csökken. A 2007 nyara óta szinte folyamatosan, 7 százalékról 8,1 százalékra emelkedő munkanélküliség, ha minimálisan is, de csökkenni kezdett – állapítja meg a tanulmány. (Nol, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?