Hatéves csúcson a munkanélküliség Szlovákiában

Pozsony |

<p>Szlovákiában hatéves csúcsra, 13,16 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta februárban a hétfőn megjelent adatok szerint.</p>

Elemzők csökkenésre, 13 százalék alatti munkanélküliségi rátára számítottak. A váratlan növekedést elsősorban a közszférában végrehajtott leépítéseknek tulajdonítják, és azt jósolják, hogy márciusban már csökken a munkanélküliség.

A pozsonyi statisztikai hivatal adatai szerint januárban 12,98 százalék volt a munkanélküliségi ráta, egy évvel korábban, 2010 februárjában pedig 12,97 százalék. A csaknem 5,5 millió lakosú országban legutóbb 2005 januárjában volt az idén februárinál nagyobb a munkanélküliség, akkor 13,39 százalékos rátát mértek.

Szlovákia hazai összterméke (GDP) az idén várhatóan 3 százalékkal nő.

Tavaly 4 százalékkal bővült, 2009-ben 4,8 százalékkal csökkent a GDP. A nagy visszaesés és a dinamikus bővülés egyaránt az autóipar túlsúlyából adódott elsősorban; Szlovákia a lakosságszámhoz viszonyítva a legnagyobb autógyártó ország a világon. Az ágazatot a válság 2009-ben visszavetette, tavaly pedig a világszerte növekvő kereslet fellendítette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?