Gazdasági programok versengése

Pozsony |

<p>A választásokat követően szinte már biztos, hogy nem kerülhetjük el az adóemeléseket, az egyes pártok gazdasági programjai között azonban jelentős különbségek vannak. A Smer búcsút intene az egykulcsos jövedelemadónak, míg a jobboldali pártok ezt továbbra is fenntartanák.</p>

Az új kormány mozgásterét alaposan behatárolja majd, hogy Szlovákia megígérte az Európai Uniónak: 2013-ban a bruttó hazai termék 3 százaléka alá csökkenti az államháztartási hiányát. Ehhez további, több mint egymilliárd eurónyi pluszbevételre lesz szüksége az országnak. A gazdasági elemzők szerint ennek érdekében az államnak elsősorban a fogyasztási adókat, az áfát és a vagyonadót kellene növelnie, míg a jövedelemadókhoz nem nyúlnának. A kormányalakításra legesélyesebb Smer ezt azonban egész másképp látja. Ha a baloldali párt jut hatalomra, búcsút inthetünk az egykulcsos jövedelemadónak, hiszen a párt nem titkolja, hogy az évente 33 ezer eurónál nagyobb keresetűek esetében a jövedelemadó kulcsát a jelenlegi 19 százalékról 25 százalékra növelné, amitől 65 millió eurós pluszbevételt várnak. Míg ez utóbbi ötletével a többi párt körében nem aratott sikert, a bankok és nagyobb monopóliumok megadóztatásával már több párt is egyetértene. A Smer a 30 millió eurónál nagyobb adóalappal rendelkező cégeket 22 százalékos adókulccsal terhelné. Az Igor Matovič vezette Egyszerű Emberek azonban még erre is rátennének egy lapáttal, hiszen egyenesen 30 százalékos adókulcsot javasolnak. A Radičová-kormányt alkotó jobboldali pártok ugyanakkor nem nyúlnának az egykulcsos jövedelemadóhoz, mivel nem szeretnének büntetni a sikerességet.

Nem nőnek az áfakulcsok

A Smer és a jobboldali pártok egyetértenek azonban abban, hogy nem kívánják növelni az áfakulcsokat, így ha hihetünk az ígéreteiknek, a választásokat követően megmarad a két jelenlegi áfakulcs, vagyis a 20 és a csökkentett, 10 százalékos. Ez utóbbival a gyógyszereket, az egészségügyi kellékeket és a könyveket adóztatják. A pártok többsége ugyanakkor nem tervezi, hogy a jövőben az élelmiszerekre is a kedvezményes adókulcsot vezetnének be. A Smer és az SDKÚ is elismerték, hogy a választásokat követően növelnék az ingatlanadókat, aminél azonban figyelembe vennék az ingatlan elhelyezkedését, vagyis az adóemelést a kisebb településeken élők alig éreznék meg. Ami már most biztos, hogy a cigaretta adója tovább fog nőni, hiszen erre az uniós szabályok kötelezik az országot, és a pártok többsége egyetértene a hazárdjátékok nagyobb megadóztatásával is.

Vállalkozóbarát Híd

A Híd a programjában elismeri, hogy a világ és benne Szlovákia súlyos gazdasági válságnak néz elébe, az újonnan megalakuló kormánynak ezért nehéz intézkedéseket kell meghoznia. A párt szerint szükség van a járulékrendszer alapvető reformjára, amely továbbra sem ösztönöz a hatékony járulékbehajtásra és munkahelyek létesítésére. Elutasítják ugyanakkor, hogy a személyi jövedelemadó esetében visszatérjünk a progresszív adózáshoz, vagyis hogy a nagyobb keresettel rendelkezőket magasabb adókulccsal sújtsák, és ugyanígy visszautasítják a nagyvállalatok különadóját is. Nem növelnék az áfát, miközben megtartanák a jelenlegi két áfakulcsot. A lehetőségekhez mérten „inkább nem” nyúlnának az ingatlanadóhoz sem.

A Híd a gazdasági programjában abból indul ki, hogy a vállalkozások a növekedés szempontjából gazdaságunk kulcsfontosságú szereplői, emiatt szükség van a védelmükre, miközben a vállalkozások támogatását a gazdaság gerincét alkotó kis- és középvállalatokra kívánja összpontosítani. Ennek érdekében azt javasolja, hogy a külföldi vállalkozásoknak az állam ne nyújtson támogatást azokon a területeken, amelyeken léteznek hazai versenytársak. A különböző ügynökségeken keresztül megvalósuló részleges támogatások és dotációk helyett célirányos támogatási rendszer kialakítását kezdeményezi a kis- és középvállalatok számára. Szorgalmaznák a mikrokölcsönök rendszerének kidolgozását a kezdő vállalkozások számára, és támogatnák a hazai idegenforgalom fejlesztését azzal, hogy az alkalmazottak részére nyújtható üdülési utalványokat vezetnének be.

A mezőgazdaságban a párt szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetni az élelmiszerek előállítására, és behozataluk visszaszorítására, ezért növelni kell a szlovák élelmiszerek piaci részesedését, elsősorban a friss, valamint a magasabb hozzáadott értékű élelmiszerek esetében. Továbbra is támogatnák a közvetlen termelői piacokat, azaz a közvetlen termékforgalmazást a végső fogyasztók részére, hogy mindenki minőségi és főleg helyi élelmiszerekhez juthasson. Előnyben részesítenék azokat a vállalkozásokat, amelyek a diákok részére ösztöndíjat nyújtanak, és lehetőséget adnak arra, hogy tanulmányaik befejezése után elhelyezkedhessenek. Folytatni kívánják a további pénzügyi decentralizációt is, és az aktív munkapiaci politikát szeretnének átruházni az önkormányzatokra, tehát oda, ahol az emberek élnek, és ahol hatékonyabban megoldhatják a problémáikat.

A párt szerint közúti infrastruktúra nélkül nincs esélyünk arra, hogy segítsük a leszakadó régiók fejlődését, ezért elősegítenék az R7 és R2 gyorsforgalmi utak munkálatainak befejezését, valamint az I. és II. osztályú utak modernizálását. Szorgalmaznák továbbá a fiatalok méltó lakhatásának biztosításához szükséges feltételek kialakítását is. Ebbe a kezdeményezésbe bevonnák az önkormányzatokat, és ösztönözni fogják a fiatalokat, hogy vidéken maradjanak.

Adót módosítana az MKP

Az MKP, látva az államadósság növekedését, nem riadna vissza akár új adókulcsok bevezetésétől sem. Az MKP a személyi jövedelemadó esetében a lépcsőzetes adókulcsok bevezetését javasolja, vagyis aki kisebb jövedelemmel bír, annak az adókulcsa legyen alacsonyabb a mai 19%-nál, ellenben a magas jövedelműeknél magasabb, mint a mai 19 %. Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke szerint a gazdasági válság idején nem a középosztály, a fiatal többgyermekes családok, a szociálisan rászorulók és a nyugdíjasok adóterheit kell növelni az élelmiszerek, gyógyszerek és a szolgáltatások árában.

Nem az ingatlanadó emelésére

Az MKP nem támogatja az ingatlanadó emelését sem, ugyanakkor jó ötletnek tartaná a magas profitú vagy monopolhelyzetben levő társaságok magasabb nyereségadóját. Farkas szerint ez utóbbi indokolt volna az energetika, távközlés, bank- és pénzügyek és a többi magasan nyereséges ágazat esetében. Törvénybe iktatnák ugyanakkor az állami felügyelet hatásköreinek megerősítését és az adótörvények módosítását oly módon, hogy a nagyobb adóterheiket ezek a cégek ne ruházhassák át a fogyasztókra. Az alapvető élelmiszereket ugyanakkor alacsonyabb áfakulccsal sújtanák.

A Magyar Koalíció Pártja a gazdaság teljesítőképességének bővülését szolgáló állami beruházások és támogatások elosztását szoros egységben képzeli el a leszakadó régiók felzárkóztatásával. Ezért szorgalmazza, hogy a központi költségvetés forrásainak elosztását olyan rendelet szabályozza, amely minimalizálja a szubjektív elbírálás lehetőségét. A párt szorgalmazza, hogy az állami beruházások, az európai uniós források, valamint a közlekedési infrastruktúrák fejlesztésébe bevonható tőkemegosztás során a sokéves lemaradás felszámolása érdekében az állam kiemelten vegye figyelembe a dél-szlovákiai régiók igényeit, és kezdjen hozzá az R7-es déli gyorsforgalmi út kiépítéséhez. Dél-Szlovákia felemelkedése érdekében a párt támogatja az érintett régióban az ipari parkok alapítását. (mi, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?