GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Sokak mellőzik az internetet
Pozsony. A hazai háztartások 55,4 százalékának van otthon személyi számítógépe, az internet pedig a háztartások 34,5%-ában van bevezetve – derült ki a statisztikai hivatal felméréséből.

Sokak mellőzik az internetet

Pozsony. A hazai háztartások 55,4 százalékának van otthon személyi számítógépe, az internet pedig a háztartások 34,5%-ában van bevezetve – derült ki a statisztikai hivatal felméréséből. Azok közül, akik otthon nem rendelkeznek internettel, mintegy 50 százalék azt válaszolta, nem is tart rá igényt. Részben azért, mert nincs rá szükségük, vagy pedig azért, mert elég számára a munkahelyi hozzáférés is. A 4500 háztartásra kiterjedő felmérés szerint a megkérdezettek 19%-a nem tudja használni az internetet. (TASR)

Magyar gazdaság: lassulás, infláció

Budapest. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a májusi prognózishoz képest felfelé módosította 2007-es és 2008-as fogyasztóiár-emelkedési prognózisát, miközben még lassabb gazdasági növekedésre számít. Az jegybank legfrissebb inflációs jelentése szerint idén 7,6, jövőre 4,5%-os ütem várható, a tavalyi 3,9% után. Miközben az infláció a korábban vártnál is jobban gyorsul, a gazdaság erőteljesebben fékezhet. A tavalyi 4%-os GDP-növekedés után már a korábban várt 2,5%-ot sem látja teljesíthetőnek az idén az MNB, csak 2%-ot tart valószínűnek. Ez 2008-ra 2,7%-ra, 2009-re 3,4%-ra gyorsulhat. (NG)

Internetes bank: igen vagy nem?

Varsó/Pozsony. Rövidesen Szlovákiában is megveti lábát a Közép-Európában az úttörők közé tartozó internetes pénzintézet, az mBank. A lengyel BRE Bank tulajdonába tartozó mBanknak máris 1,5 millió ügyfele van északi szomszédunknál, előnye, hogy nem kell fizetni számlavezetési díjat. Viszont felmerül a kérdés, vajon az ügyfelek díjazzák-e a bankfiókok nélküli kapcsolattartást? A Deloitte tanácsadó cég brit felmérése szerint ugyanis az ügyfelek kétharmada azt nyilatkozta, bankfiók nélküli pénzintézetet nem választana. Petr Brich, a Deloitte cseh és szlovák igazgatója közölte: az itteni kereskedelmi bankok időben felfogták a bankfiókok jelentőségét, ezeket nem szabad leépíteni még az internet viharos elterjedése ellenére sem. (ú)

Rekordot dönt a cseh sörgyártás

Prága. A csehországi sörgyárak 2007 első 6 hónapjában összesen 9,92 millió hektoliter sört állítottak elő, ami rekordnak számít, s egyben 3,9%-kal haladja meg a 2006 első félévi. A 9,92 millió hektoliterből 8,14 millió a hazai piacon kelt el, 1,78 millió hektót pedig exportáltak, ez utóbbi 4,2%-kal több, mint egy évvel korábban. A kivitel növekedési üteme valamelyest mérséklődik, de ezt a cseh sörgyártók szövetsége azzal magyarázza, hogy egyre több cseh sörféleséget külföldön, licenc formájában állítanak elő, erre talán a legjobb példa Szlovákia. Az export legnagyobb felvevője Németország (37%-os piaci részesedés), majd Szlovákia következik a sorban 16%-kal, a 3. helyen pedig Nagy-Britannia tanyázik (8%). A legnagyobb kapacitású cseh sörgyárak sorrendje: pilseni Prazdroj, Staroprameň, Budvar és Starobrno. (ČTK)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?