GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Jól fizetnek a hazai cégek
Pozsony. A külföldi kézben lévő hazai társaságok idén osztalék formájában mintegy 26 milliárd koronát továbbítanak külföldre, az ottani tulajdonosoknak.

Jól fizetnek a hazai cégek

Pozsony. A külföldi kézben lévő hazai társaságok idén osztalék formájában mintegy 26 milliárd koronát továbbítanak külföldre, az ottani tulajdonosoknak. Ebből az összegből 6,2 milliárd korona folyósítása jut a három legnagyobb szlovákiai bankra: az osztrák Erste kezében lévő Szlovák Takarékpénztár a tavalyi nyereség után 1,9 milliárd koronát folyósít Ausztriába, a VÚB az olasz Banca Intesának 2,7 milliárdot fizet, az osztrák Raiffeisenbank pedig több mint 1,5 milliárdot kap a Tatra bankától. A 6,2 milliárd a három vezető pénzintézet nettó nyeresége 70%-ának felel meg. A 26 milliárd koronás együttes osztalék Szlovákia 2004-es bruttó hazai összterméke (GDP) közel 2 százalékával azonos. Az osztalékként kifizetendő jelentős összeg javarészt a hatalmas nyereséggel üzemelő és 49% erejéig külföldi Szlovák Gázműveknek köszönhető. Az osztalékok nagybani kivitelét többek között az okozta, hogy az adóreformok eredményeként eltörölték az osztalékadót. (P)

Nálunk lesz a legtöbb állástalan

Pozsony. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül jövőre Szlovákiában lesz a legnagyobb munkanélküliség – derül ki a világ leggazdagabb országait tömörítő szervezet legfrissebb felméréséből. Szlovákiában idén 17,9, jövőre pedig 17,5%-ra csökken az állástalanok aránya. Lengyelországban jövőre 17,3%-os lesz a munkanélküliség. (TASR)

Figyelmeztetés a vállalkozóknak

Pozsony. Az egyéni vállalkozók már csak ma és holnap nyújthatják be az adóigazolásukat a Szociális Biztosítónak, ami alapján az kiszámítja a járulékfizetési kötelezettségüket. Ha az egyéni vállalkozó tavalyi bevételei meghaladták a 78 ezer koronát, akkor július elsejétől a nyugdíjalapba, a betegbiztosítási alapba és a tartalékalapba kell fizetniük. (TASR)

A Szlovák Posta új nyitva tartása

Besztercebánya. A Szlovák Posta 1530 kirendeltsége a jövő héttől szerdánként délután ötig hosszabbítja meg az ügyfélfogadást. Ján Ptačin vezérigazgató szerint a városokban és falvakban szerdán több hivatal is hosszabban tart nyitva mint egyéb napokon, így ők is szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy egyszerre több ügyet is elintézhessünk. A postákon a legnagyobb ügyfélrohammal a hónapok végén, napközben pedig 14 és16 óra között kénytelenek megküzdeni. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?