Fennakadások lehetnek a Nokiánál is

Helsinki |

<p>Némi fennakadás lehet a Nokiánál a termékek kiszállításában a japán katasztrófa miatt - közölték a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójánál hétfőn. A történtek azonban nem fogják érinteni a társaság első negyedévi eredményeit.</p>

A társaság közlése szerint az egész távközlési ágazatra jellemző hiány léphet fel Japánból származó komponensekből, illetve nyersanyagokból.
A Nokia a probléma minimalizálása végett szorosan együttműködik a Japánban és más országokban lévő beszállítóival.
A Reuters beszámolója szerint a Nokia a készülékekben használt részegységek 12 százalékát számolja el jenben, de a Japánból származó elemek ennél nagyobb részt tehetnek ki, miután nemrégiben újratárgyalták a beszállítói szerződéseket.
A múlt héten a Sony Ericssonnál is azt közölték, hogy az alkatrészellátási zavarok rájuk is hatással lesznek, ennek mértékéről azonban nem nyilatkoztak.
A földrengés és a szökőár által sújtott területeken működő japán cégek jelentős beszállítói a világ elektronikai iparának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?