Energiatakarékos hivatalok és vállalkozók versenye

Pozsony. Az Energiaipari Szol-gáltatók Szövetsége (Apes-SK) tegnap meghirdette az energiatakarékos projekteket díjazó Efektia verseny első év-folyamát.

Pozsony. Az Energiaipari Szol-gáltatók Szövetsége (Apes-SK) tegnap meghirdette az energiatakarékos projekteket díjazó Efektia verseny első év-folyamát. A megmérettetésre vállalkozások, közintézmé-nyek és települési önkormány-zatok jelentkezését várják.

„A szlovákiai hivatalokban és önkormányzati épületekben évente együttesen 300 millió eurót fordítanak az energiaszámlák kiegyenlítésére, a magánszektorban ez eléri az 1,7 milliárd eurót. Ha az energiatakarékos projektek csak 20 százalékos megtakarítást biztosítanak, a közszférában évente 60 millió, a magánszférában pedig 340 millió eurót takaríthatnánk meg” – nyilatkozta Marcel Lauko, az Apes-SK igazgatótanácsi elnöke.

Az Efektia meghirdetésével a vállalkozókat, a közintézményeket és az önkormányzatokat szeretnék még jobban motiválni a spórolásra. A versenyt az Apes-SK a Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökséggel (SIEA) és a Zöldházak Szlovákiai Tanácsával (SKGBC) együttműködve indítja útjára. A projekteket május 8-ig várják, a nyertesek pedig június 19-én vehetik át a díjakat. A versenyen azok pályázhatnak, akik 2012. április elseje és 2017. március 31. között valósították meg az energiatakarékos projektjüket. Az érdeklődők a részletes tájékoztatót az Apes-SK honlapján (www.apes-sk.eu) találják meg.

A verseny egyik nem titkolt célja, hogy a lakosság több információhoz jusson a középületek energiahatékonyságával kapcsolatban. Lauko szerint ugyanis az Apes-SK által elvégzett felmérés kiderítette, hogy a lakosság alig 29%-a van tisztában a hivatalok és önkormányzatok által elvégzett energiahatékonysági projektekkel. „Ha a lakosságnak több információja lesz arról, mekkora pénzösszeget takarítottak meg az ilyen projektekkel az önkormányzati politikusok, az befolyásolhatja a közelgő megyei önkormányzati választásokat is” – vallja Lauko. (SITA, TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?