Elérhetetlen agrárpénzek

Pozsony |

<p>Súlyos hiányosságokat tártak fel az agrártámogatási rendszerben. A Szlovákiai Agrárkamara (AKS) képviselői emiatt már felvették a kapcsolatot a földművelésügyi tárcával, hogy enyhítsék a gazdákra nehezedő nyomást.</p>

A környezetkímélő gazdálkodásra (AEKO) folyósított támogatások esetében több hiányosságot is tapasztalt a szakmai szervezet. Patasi Ilona, az AKS elnöke szerint a Csallóköz vízkészleteinek védelmére nagyobb figyelmet kellene fordítani. Hiányoznak a laborok„A gazdáknak problémáik voltak a vízmintavétellel, a szlovákiai laboratóriumok kapacitásai ugyanis rendkívül szegényesek. Emiatt a termelőknek többször is Csehországban, Ausztriában és Magyarországon kellett elvégeztetniük a laboratóriumi vízvizsgálatot, mégpedig hektáronként 10 euróért. További 5–10 eurót kellett fizetniük a vizsgálat eredményeinek a hivatalos fordításáért is” – nyilatkozta az AKS elnöke. Gondok voltak azonban az utak és mezők mentén folytatott gazdálkodással is, mivel az említett földterületekre még az ország legtermékenyebb régióiban sem volt elegendő vetőmag. „Cseh behozatalból kellett pótolni a hiányt, ami több termelőt is elriasztott. Azt javasoljuk a szaktárcának, hogy egészítse ki a növénykultúrák listáját az egész évben virágzó növényekkel, ami a méhészek számára is hasznos lenne” – mondta lapunknak Patasi. Szigorúbb feltételekA Szlovákiai Agrárkamara az integrált gyümölcstermesztés támogatásának a rendkívül szigorú feltételeit is kifogásolja. Az egyik ilyen könyörtelen feltétel a vegyszeres növényvédelem szabályozása. A szlovákiai jogszabály szerint az integrált gyümölcstermesztéshez támogatást igénylő évente legfeljebb 8 alkalommal végezhet permetezést. „Olaszországban ennek a duplája, vagyis 16 vegyszeres kezelés megengedett egy évben, s vannak országok, ahol egyáltalán nem határozzák meg a permetezések számát” – tette hozzá Patasi. Nem elhanyagolható azonban az sem, hogy a mintavétel, amellyel a visszamaradó növényvédő szereket ellenőrzik a gyümölcsökben, nem a legolcsóbb mulatság. Szelektív elbírálásA gyümölcstermesztéssel kapcsolatban további kifogásolnivalója is van az agrárkamarának. A hatályos támogatási rendszer ugyanis elsősorban az újonnan létrehozott gyümölcsösök támogatására fókuszál. „Pedig vannak még jól termő, alig pár éve létrehozott gyümölcsösök, amelyekben azonban más a termesztési struktúra, mint az újonnan kialakítottakban. Az érvényes minisztériumi rendelet szerintünk túl szigorú a fák sűrűségének és hajtatási technológiájának a meghatározásánál. Elutasítjuk, hogy hektáronként ezer felett legyen a gyümölcsfák száma, hiszen köztudott, hogy milyen sokba kerül egy-egy hektárnyi gyümölcsös telepítése. A meglévő, és még mindig jól termő gyümölcsösökben tehát a már kiültetett fák számához kell igazítani a támogatást” – véli az AKS elnöke. Egészséges zöldségetAz agrárkamara az integrált zöldségtermesztés esetében is túl szigorú feltételnek tartja a legfeljebb 5 vegyszeres kezelést. Magyarországon például nem szabtak semmilyen határt. „A minisztériumnak jeleztük: a lényeg, hogy a termés egészséges legyen, ne a növényvédelmi beavatkozások száma alapján jusson a termelő támogatáshoz. Egyetlen gazda sem permetez feleslegesen, ha a növény egészséges, nem igényli a permetezést, akkor annak csakis örül a termelő, mivel pénzt takarít meg” – erősítette meg Patasi. Szerinte a zöldségtermesztésnél nem kellene megkövetelni a hektáronkénti egyedszámot sem. A termelőnek ugyanis az az érdeke, hogy minél gazdaságosabban hasznosítsa a termőterületeit, és ha a növényzet megkívánja, akkor ritkább ültetési, vetési módot alkalmaz a gazda. Éppen ezért az AKS az érvényben levő jogszabályból töröltetné az egyedszámot, és azt az agrotechnikai gyakorlat meghatározásával helyettesítené.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?