Egyeztetnek a gazdákkal

Pozsony |

<p>A kormányprogram mezőgazdasági része mára lényegében elkészült. A földművelésügyi tárca új vezetője, Gabriela Matečná szerint a legégetőbb kérdésnek továbbra is a tejpiac jövője számít.</p>

A kormányprogramban, amelyről a tervek szerint e héten szavaz a Fico-kabinet, az agrártárca elsősorban a mezőgazdasági földterület kérdéskörére, az őstermelők problémáinak orvoslására, a feldolgozóiparra, továbbá az erdőgazdálkodásra fókuszál. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) a napokban hozta nyilvánosságra javaslatcsomagját, amelyből minél több pontot szeretnének beiktatni a kormányprogramba. „Elemeztük az SPPK valamennyi javaslatát, de a munkáltatók és a fiatal gazdák elképzeléseit is. Úgy vélem, hogy a szakmai szervezetek a felvetett ötleteik többségét megtalálják a kormányprogramban” – állítja Matečná. Alexander Pastorek, az SPPK alelnöke szerint a szakmai szervezet többek között szorgalmazza egy egységes vidékfejlesztési koncepció kidolgozását a 2016–2020-as évekre. Ugyancsak lényeges elem, hogy a szlovákiai őstermelő egyenrangú partnerként állhasson helyt a közös európai piacon. Ehhez szükség lesz az Európai Unió közös agrárprogramjának a reformjára. Pastorek és Matečná megállapodtak egy közös munkacsoport létrehozásában a problémák kezelésére. Az SPPK alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a tej kilogrammonkénti felvásárlói ára 25 centre csökkent, ami az előállítási költségek alig 60 százalékát fedezi. „A forgalomkiesés néhány helyen eléri a 85 millió eurót” – tette hozzá Pastorek. „A tejtermelők még kivárnak az év végéig, hogyan alakulnak a felvásárlói árak. Ugyanakkor a feldolgozók sincsenek egyszerű helyzetben, mivel az üzletláncok elsősorban nem a hazai termékskálát kínálják a fogyasztónak, hanem a dömpingáron felvásárolt behozatalt” – fejtette ki lapunknak Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnöke. A Szlovák Tejszövetség szerint az ágazat problémái miatt mintegy 20 vállalat fejezheti be a tejtermelést, amelyek a négyezres fejőstehén-állományukkal csaknem 30 millió kilogramm tejet állítottak elő. Az Európai Unió részéről az egyik javasolt megoldás a gazdák 15 ezer eurós támogatása farmonként, ami fejőstehenenkénti átlagban 150 eurós dotációt jelent. A földművelésügyi miniszter a jelenlegi tejválság orvoslását úgy szeretné megoldani, hogy az ne terhelje le az állami költségvetést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?