Egekbe szöknek az élelmiszerárak

Pozsony. Szlovákiában az elmúlt időszakban több élelmiszer ára is drasztikus növekedést könyvelhetett el. A legszembetűnőbb drágulást a tej, a liszt és a csirkehús esetében regisztrálhattuk, amit a szakemberek a világpiaci árak növekedésével magyaráznak.

Szárnyakat kapott a bontott csirke ára. A dráguló takarmány valamennyi húsféleség árát felfelé korbácsolja.SITA-felvételSzlovákiában a csirkehús, amely nemrég még a legolcsóbb húsféleségnek számított az országban, mára áttörte a kilónkénti 70 koronás árat. A nyár elején például még a nagy üzletláncok a hétvégi akciós kiárusításaik során 50-55 koronáért árulták a csirke kilóját, mára ugyanakkor már többnyire 70 koronába kerül, miközben a Kauflandban például 74,90 koronáért juthatunk hozzá. A szlovákiai fogyasztók második legkedveltebb húsfajtája így az elmúlt időszakban 10-20 százalékkal drágult.

A piaci elemzők szerint mindez elsősorban azzal magyarázható, hogy a gabona és a kukorica ára az elmúlt időszakban jelentős mértékben nőtt, miközben a csirkék számára nagyrészt ezekből készítik a tápokat. Manapság egy tonnányi búzát 6 ezer koronáért, egy tonnányi kukoricát pedig 7 ezer koronáért kínálnak. Tavaly mindkét termény tonnájáért még csak 4 ezer koronát kértek. A jelenlegi magas árakról a hazai állattartók tavaly még csak nem is álmodtak, miközben mára a mindennapi valóságot jelentik számukra. ĺgy nem csoda, hogy a csirkehús, a tej, a liszt és a kenyér ára az elkövetkező időszakban magasabb lesz, mint azt megszoktuk. Az áremelést megerősítették már a legnagyobb hazai üzletláncok is. A Coop Jednota által kiadott nyilatkozat szerint az elkövetkező hetekben, hónapokban emiatt az összes alapvető élelmiszerhez drágábban juthatunk hozzá.

Szlovákiában az európai országok közül ugyanakkor még mindig a legolcsóbban vásárolhatunk csirkehúst, hiszen a nagy üzletláncok konkurenciája nem tette lehetővé a jelentősebb áremelést. E hónapban azonban ez utóbbiak is megadták magukat a nagy európai áremeléseknek, hiszen a hazai termelők olyan ajánlatokat kaptak külföldről, amelyeknek nem tudtak ellenállni. Ez utóbbiak szerint míg a szlovákiai Tesco például 49 koronát ígért egy kilogrammnyi csirkehúsért, a külföldi cégek ugyanezért 58 koronát ajánlottak. A hazai gazdáknak jelentős problémákat okozhat az is, hogy a szlovákiai gabonatermelők nagyban adják el külföldre a termést, ami felhajtja a takarmány árát. A hazai fogyasztók a csirkehús árának növekedése miatt arra kényszerülnek majd, hogy vagy más húsféleségeket választanak, vagy a szomszédos országokban próbálnak meg olcsóbban bevásárolni. A Terno elemzése szerint elsősorban a cseh és a lengyel határvidék lakossága próbál meg külföldön hozzájutni a csirkehúshoz.

Hasonló árváltozásokra számíthatunk a tej esetében is. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elemzése szerint hozzá kellene szoknunk ahhoz, hogy a szlovák piac nem elszigetelt a környező országoktól és az uniós piactól. Stanislav Nemec, a kamara szóvivője szerint Szlovákiában a tej felvásárlási ára hoszszabb ideje a legalacsonyabb az egész Európai Unión belül, sőt az elmúlt egy évben a tej literjének a felvásárlási ára 9,46 koronáról 9,26 koronára csökkent. A termelők, hacsak nem akarják veszteségesen árulni a termékeiket, kénytelenek lesznek növelni áraikat. Vladimír Chovan, a hazai tejtermelők szakmai szövetségének elnöke szerint legalább 15 százalékos áremelésre lenne szükség ahhoz, hogy az ágazat ne legyen veszteséges. A tej ára jövőre ugyanakkor még nagyobb mértékben nőhet, hiszen idén kevesebb takarmányt állítanak elő, mint tavaly. Az áremelésekre ugyanakkor lassan a nagy üzletláncok is reagálnak, a Billában például már most 20-30 százalékkal drágábban juthatunk hozzá a tejhez.

A liszt árának tavaszi, csaknem 100 százalékos drágulása miatt drágábban juthatunk hozzá az elkövetkező időszakban a kenyérhez és egyéb sütőipari termékekhez is. A kiflihez, amelyért tavaly az üzletláncok többségében még 1 koronát és az aratás előtt 1,50 koronáért fizettünk, manapság már az üzletek többségében 1,70 koronáért juthatunk hozzá. A következő időszakban tovább nőhetnek az árak. A gabona árának növekedése miatt többet kell majd fizetnünk a sörért és a növényi olajokért is. A cseh sörgyárak, amelyek a szlovákiai behozatal nagy részét biztosítják, már most 5-6 százalékos áremelésről beszélnek. Jövőre hasonló lépésre készülnek a hazai sörgyártók is. Októbertől nagyjából 10-15 százalékkal drágulhatnak a növényi olajok is, ami szintén a silány termés számlájára írható. (mi, p, ú)

Várható áremelések

Termék Áremelés

Csirkehús 10-20%

Tejtermékek 5-25%

Növényi olajok 10-15%

Sör 5-6%

Liszt, kenyér 5-15%

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?