Drágulnak a lakások

Drágulnak a lakások
Pozsony |

<p>Több mint 8 százalékkal nőttek az elmúlt egy évben a szlovákiai lakásárak, amelyek így már a 2008-as csúcshoz közelítenek.&nbsp;</p>

Az idei harmadik negyedévben a lakások négyzetmétere átlagosan 1605 euróba került, ami az előző negyedévhez képest 1, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 8,3 százalékos növekedés – derül ki a jegybank ingatlanpiaci elemzéséből, amely szerint a lakásárak már csak egy százalékkal maradnak el a 2008-as csúcstól. Az egyszobás lakások négyzetméterenkénti átlagára 1809, a kétszobásaké 1702, a háromszobásaké 1513, a négyszobásaké pedig 1492 euró. A családi házak esetében ugyanez 1114 euró. A lakóingatlanok négyzetméterenkénti átlagára így 1378 euró körül mozog. A legdrágább e tekintetben Pozsony (1901 euró), a legolcsóbb pedig Nyitra megye (681 euró).

Hasonló a helyzet azonban Magyarországon is, ahol több mint 9 százalékkal drágábban keltek el a lakások az idei első fél évben, mint egy évvel ezelőtt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2014 előtt a Budapesten és vidéken eladott ingatlanok átlagos négyzetméterárai között még csak kétszeres volt a különbség, ami mostanra már majdnem a háromszorosára nőtt. Budapesten jelenleg 524 ezer forint a lakások átlagos négyzetméterára. A közép-magyarországi régióban található városokban ugyanez 318–343 ezer forint. A dunántúli régió városaiban 220–267 ezer forintra rúgott az átlag, a kelet-magyarországi térség városaiban pedig 139–247 ezer forintért kínálták a lakások négyzetméterét. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?