Drágább az alma, mint a narancs

Pozsony |

<p>A rendkívül rossz időjárás miatt nagyságrendekkel kevesebb alma termett az idén, ami az árakon is meglátszik. Az almaszezon kezdetén a legkedveltebb hazai gyümölcsünkhöz drágábban juthatunk hozzá, mint a narancshoz. Míg a szlovákiai üzletláncok egy kilogramm narancsot átlagosan 69 centért árulnak, a legolcsóbb almáért, amit már csak legfeljebb rétes készítésére használhatunk fel, 66 centet, a normál almáért azonban 99 centet is elkérnek.</p>

A múlt évhez képest az alma ára minimum 30 százalékkal nőtt. Az ok egyszerű: az idei év nem kedvez a gyümölcstermesztőknek. A többi gyümölcsféléhez hasonlóan almából is kevesebbre számíthatunk.

A szakemberek szerint az idei termés minimum a harmadával marad el a tavalyitól. A mennyiség mellett azonban a minőséggel is gondok lesznek. A termelők szerint varasodás van az almákon, amit az esőnek lehet köszönni. Májusban és júniusban ugyanis az átlagosnál jóval több eső esett, a viharos időjárás miatt a gazdák nem tudtak kellően védekezni a gombabetegségek ellen. Nem csak varasodás figyelhető meg azonban az idei termésen. Sok helyen molyfertőzés is látható a gyümölcsökön, az esőben nem tudtak megfelelően ellene védekezni. És különböző levélbetegségek is megtalálhatóak az almán.

A termelők szerint a silányabb termés az árakon is meglátszik. Míg tavaly az őszi Gala almafajta kilójáért 45-50 centet fizettek a felvásárlók a termelőknek, idén már a 60 centet is megadják, miközben az üzletekben 99 centért juthatunk hozzá. Ez utóbbi azonban korántsem a legdrágább almafajta. A Grany Smith és a Pink lady még ennél is többe kerül: egy kilóért csaknem 2 eurót kérnek.

Szeptember elején ilyen drágán nálunk már évek óta nem árusították az almát. Marián Varga, a Szlovákia Gyümölcstermesztők Szövetségének vezetője szerint mindez elsősorban a hazai és lengyelországi silányabb terméssel magyarázható. „Míg a szlovákiai termés a tavalyi 53 ezerről idén 30-35 ezer tonnára esik vissza, addig északi szomszédunk termése akár egymillió tonnával is elmaradhat a tavalyitól” – állítja Varga. Szlovákiában épp a hatalmas lengyel terméskiesés járult hozzá leginkább az alma drágulásához. Az almát a legolcsóbban szeptember és október fordulóján vehetjük meg. Ha az üzletek helyett közvetlenül a termelőktől vásárolunk majd, egy kilóhoz 70-80 centért is hozzájuthatunk. Azoknál a termelőknél, akik lehetővé teszik, hogy az almát közvetlenül mi szedjük le, a kilónkénti ár átlagosan még ennél is mintegy 40 centtel lehet alacsonyabb. Az idei silány termés mellett azonban hosszú távú trendnek számít a gyümölcsösök folyamatos zsugorodása. A gyümölcsfákkal beültetett területek az 1990-es években 16 500 hektárra rúgtak, ez mára 9500 hektárra esett vissza. „Mindez elsősorban az olcsó külföldi behozatallal magyarázható, ami ellehetetleníti a hazai gazdákat” – nyilatkozta Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője. Szlovákiában egyébként továbbra is az alma számít a legkedveltebb gyümölcsnek, hiszen míg ebből évente átlagosan 40 ezer tonna terem, a többi gyümölcsfajtából csak 5-6 ezer tonna. A hazai fogyasztás 40 százalékát a szlovákiai termelők elégítik ki, a fennmaradó részt külföldi behozatallal pótoljuk. A nagy üzletláncok számára a külföldi termelőkkel jobban megéri szerződést kötni, hiszen például a spanyol termelők egész éven át képesek ellátni az üzleteket, amire a hazai termelők képtelenek.

A gyümölcsfogyasztás egyébként Szlovákiában folyamatosan csökken, ami nem csupán az árakkal magyarázható. 1998-ban személyenként átlagosan 71 kilogrammnyi gyümölcsöt fogyasztottunk, 2008-ra ez 65, tavaly pedig már 58 kilogrammra csökkent. Az egy személyre jutó ajánlott éves mennyiség ugyanakkor átlagosan 96,7 kilogramm. Szlovákia a vitaminfogyasztás tekintetében európai uniós sereghajtónak számít, hiszen míg az uniós átlag naponta 390 grammnyi természetes vitamin egy személyre, nálunk ez csak 200 gramm. (mi, P, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?