Célegyenesben a Jaguar

Pozsony |

<p>Nem a Jaguar Land Rover autógyár az egyetlen jelentős,Szlovákiába érkező beruházás &ndash; közölte szerdán Robert Fico kormányfő. Elmondása szerint még minimum két nagy, több ezer új munkahellyel járó befektetésről születhetidén döntés.&nbsp;</p>

Részleteket nem árult el, ezért egyelőre nem tudni, mennyire reálisak a tervek. Hónapokkal ezelőtt döntött az indiai Tata Motors kezében levő brit Jaguar, hogy új, luxusautók gyártására specializált gyárát Szlovákiában, Nyitra mellett építi meg. Bár a gyár tervezett helyén már elkezdték az előkészítő munkálatokat – a környékbeliek napok óta panaszkodnak az építkezés okozta nagy hangzavarra –, az autógyár még mindig nem írta alá a befektetés megvalósításáról szóló végleges szerződést a kormánnyal. 

Fico állítja, a szerződés már kész, információink szerintráadásul a dokumentumokat ezen a héten látják el kézjegyükkel a felek Pozsonyban. „Annak ellenére, hogy a szerződés aláírása előtt állunk, csak azután fogok róla beszélni, miután tényleg aláírtam” – mondta szerdán a kormányfő, hozzátéve, hogy a következő nagy beruházás, ezúttal a számítástechnikai szektorból, Besztercebányára érkezhet.

Egy harmadik beruházás lehetősége is elhangzott. „Ezen már aránylag régóta dolgozunk. A harmadik beruházás a Távol-Keletről érkezne, s az utóbbi kettő együtt mintegy 2500 új munkahelyet jelentene az országnak. Információink szerint a papíriparból is újabb beruházásitámogatásokat kérvényeznek a közeljövőben” – állítja Fico.

Azt, hogy mennyire reálisak ezek a beruházások, egyelőre nem tudni, a választások közeledtével ugyanis a kormány képviselői előszeretettel rukkolnak elő bombasztikus bejelentésekkel, például több ezer munkahely létrehozásáról vagy ingyenes buszozásról. Fico tegnap elutasította, hogy a meglebegtetett beruházások bizonytalanok lennének.

„Nem tartozom azok közé, akik olyasvalamiről beszélnek, ami nem reális. Továbbirészleteket azonban nem árulok el” – zárta le a kormányfő. A kabinet egyébként tegnap három, Szlovákiában már tevékenykedő cég között osztott szét beruhá- zási támogatást, összesen közel 9 millió euró értékben. Az egyik megjutalmazott társaság az izzókat gyártó érsekújvári Osram, amely a termelés bővítésével újabb 500 munkahelyet hoz létre a régióban. A további két cég a Matador Automotive Vráble, valamint a kenyheci Getrag Ford Tramissions Slovakia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?