Bős–Nagymaros súlyos pénzügyi terhei

Budapest. Mennyibe kerül Magyarországnak a bős–nagymarosi ügy? Erre a kérdésre kereste a választ a Népszabadság.

A vízlépcsőügy finanszírozásának három korszaka volt. A kezdetektől 1986-ig, a tervezés és előkészítés időszakában, a költségvetés közvetlenül finanszírozta a programot. Az első tíz év 2000. évi áron mintegy 42 milliárd forintba került. Az építkezés idején – 1986–90 között – hiteleket vettek fel és költöttek el. Ezeknek a hiteleknek a törlesztése csak a rendszerváltás után kezdődött meg és még jó ideig tart. 1992-től a rehabilitációval és a hágai perrel összefüggő költségeket ismét közvetlenül a költségvetés állta. Az építéshez felvett kölcsönök visszafizetésére kétféle hitelkonstrukciót hoztak létre. Az egyik hitelt a Magyar Nemzeti Bank nyújtotta 1987-ben. E kölcsön maximumát 37 milliárd forintban határozták meg. Ebből az összegből 32,097 milliárd forint tartozás keletkezett, amit 1992-től kezdődően 15 éven át kell törleszteni. A szerződésben ugyan ötéves türelmi idő volt, a kamatot azonban már a türelmi idő alatt is fizetni kellett. A másik hitelt osztrák bankok hozták létre, amit a nagymarosi vízlépcsőt építő Donaukraftwerk munkáinak kifizetésére fordítottak. Az osztrák hiteltörlesztés 1996 elején kezdődött és ugyancsak 15 éven át tart. A magyar állam azonban nem pénzt fizet, hanem áramot szállít. Magyarországnak a félbemaradt nagymarosi műért 2,881 milliárd schillinget kell fizetnie. A beruházás lezárása óta a nagymarosi rehabilitáció, a szigetközi kárenyhítés és a hágai per jelent költséget. A legnagyobb, mintegy 11 milliárdos tétel a visegrád–nagymarosi térség komplex rehabilitációja volt. A kivitelező Strabag cég 3 milliárd forint hitelt vett fel, ez az összeg, kamataival együtt, szintén az állam kiadásait növelte. A hágai eljárás évente körülbelül 100 millióba került, a szigetközi monitoring ennél olcsóbb. A 32,097 milliárd forintos belső adósságból, ami az 1986–90 közötti MNB-hitelfelvételből keletkezett, 2000 végéig Magyarország 16,8 milliárdot törlesztett, a tartozás még 15,2 milliárd. Az osztrák kölcsönből még 23,1 milliárd forint van hátra. A bősi vízlépcsőügy terheit tehát még hosszú időn át viseli az ország. Az elmúlt esztendőben például csaknem 18 milliárd forintot kellett a költségvetésből a Bős–Nagymarosra fordítani, amiből egymilliárdot sem ért el a jelenlegi munkák finanszírozása, a többi hiteltörlesztés volt. (N–g)