Bezárt a Yahoo e-mail szolgáltatása Kínában

Sanghaj |

<p>Korábbi bejelentésének megfelelően bezárta hétfőn e-mail szolgáltatását a Yahoo China Kínában, a cég keresőmotorjával ugyanakkor továbbra is az országban marad.</p>

A hírt áprilisban jelentette be a vállalat, és ezzel nem okozott különös meglepetést a Yahoo China teljesítményét figyelemmel kísérők számára. A kínai e-kereskedelmi óriáscég, az Alibaba által üzemeltetett cég teljesítménye évek óta elmarad a várakozásoktól, piaci részesedése pedig az erős kínai versenytársaknak köszönhetően az utóbbi időben elhanyagolható mértékűre zsugorodott.     A hivatalos statisztikák szerint tavaly a Yahoo China mindössze a hatodik legkedveltebb e-mail szolgáltatónak számított Kínában. E-mailezőinek száma a sorban első két helyezett felhasználóinak öt százalékát sem tette ki, teljes piaci részesedése pedig még a két százalékot sem érte el. Januárban naponta átlagosan 1,9 millióan leveleztek aktívan Yahoo-s címükről az országban, ez csaknem 20 százalékos visszaesés a 2012 első havi adatokhoz képest.     Az e-mailszolgáltatás bezárása a @yahoo.com.cn és a @yahoo.cn végződésű fiókok törlését jelenti, a nemzetközi fiókokat nem érinti a rendelkezés. A cég nem tervezi kivonulását az országból, keresőmotorjával továbbra is a piacon marad, annak ellenére, hogy szintén gyengülő piaci súllyal bír, és januárban zenei kereső szolgáltatását is bezárni kényszerült.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?