Bevételeink ötödét költjük élelmiszerre

Egyre drágább az élelmiszer
Pozsony |

Szlovákiában a lakosság jövedelmének átlagosan a 18,1 százalékát költi élelmiszerre, ami az Európai Unióban az egyik legmagasabb arány. Ráadásul a legalacsonyabb jövedelmű csoportoknál ennél is rosszabb a helyzet, az élelmiszerek jelenlegi drágulása így számukra okozza a legtöbb gondot.

Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb felmérése szerint csak öt olyan uniós tagország van, ahol a lakosság bevételeiből nagyobb szeletet hasít ki az élelmiszer-vásárlás. A legrosszabb helyzetben Románia van, ahol a családok bevételeinek csaknem a 28 százaléka megy el élelmiszerre, ami Catalin Stoica román szociológus szerint azzal magyarázható, hogy a román családok egy jelentős része még mindig a szegénység határán tengődik. Romániát a sorban Litvánia (21,6%), Észtország (20,3%), Bulgária (19,2%) és Magyarország (18,2%) követi.

A visegrádi országok közül Szlovákiának csak Magyarországot sikerült leköröznie, ráadásul azt is csak hajszálnyira, hiszen a különbség a statisztikai hibahatáron belül mozog.

Lengyelországban ezzel szemben a lakosság bevételeinek a 16,8, Csehországban pedig a 16,3 százalékát költi élelmiszerre, nem beszélve Ausztriáról, ahol ez kevesebb mint 10százalék.„Nyugat-Európában ez az arány 8–14 százalék között mozog, ami azt jelenti, hogy ott egy nagyobb mértékű árdrágulást is kevésbé éreznek meg a háztartások. Minél szegényebb ugyanis egy ország, a lakosság annál nagyobb részét költi a jövedelmének alapvető dolgokra. Márpedig régiónk országaiban az élelmiszer és a rezsi viszi el a pénzünk nagy részét” – nyilatkozta Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség agrárholding elemzője. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?