Bérlakások új finanszírozása

Az építésügyi tárca a napokban az Első Kommunális Bankkal (PKB) írta alá az első szerződést a községek bérlakás-építési programjának a támogatására. A szerződés aláírásának előzménye, hogy a tárca augusztus elsejétől megváltoztatta a rendkívül sikeres bérlakás-építési programjának a feltételeit.

Az önkormányzatok lakásépítési programjában az Állami Lakásfejlesztési Alap szerepét részben a kereskedelmi bankok veszik átSomogyi Tibor felvételeAz építésügyi tárca a napokban az Első Kommunális Bankkal (PKB) írta alá az első szerződést a községek bérlakás-építési programjának a támogatására. A szerződés aláírásának előzménye, hogy a tárca augusztus elsejétől megváltoztatta a rendkívül sikeres bérlakás-építési programjának a feltételeit. A július 31-ig beérkezet kérvények esetében még a községek az 50 százalékos állami támogatás mellé a fennmaradó 50 százalékra kedvező hitelt kaptak az Állami Lakásfejlesztési Alaptól. Az építésügyi tárca 8/2002. számú rendelete szerint az augusztus elseje után beérkezett kérvényeket már új formában bírálják el, és megváltoztak a támogatás feltételei is. Továbbra is fennmaradt az 50 százalékos állami támogatás, ha az egy négyzetméterre átszámított építési költségek nem haladják meg a 16 500 koronát. (Ez utóbbi öszszeg tavaly még 15 400 korona volt.) A fennmaradó 50 százalékra azonban már csak a kereskedelmi bankoktól vehetnek fel hitelt a községek. Ennek kamatára az állam legfeljebb 6 százalékos támogatást ad, a községek által fizetett kamat azonban nem lehet alacsonyabb 4 százaléknál.

A PKB-t a szerződő bankok körében az Általános Hitelbank, az OTP, az Istrobanka és a Szlovák Takarékpénztár követik. A hitelfeltételeket a bankok határozzák meg. Az aktuális kamatlábak 10-14 százalék között mozognak, ha ebből leszámítjuk az állami támogatást, akkor a hitelek kamatai 4 és 8 százalék között mozognak majd. Pénzintézeteink részéről azonban már felmerült az aggály, hogy az állami hozzájárulás hoszszú távú lesz-e. Az ebből származó rizikót ezért a községekre hárítanák. Az Általános Hitelbank (VÚB) képviselői szerint azonban nincs szükség további intézkedésekre, mivel a kérvényezőket az Állami Lakásfejlesztési Alap is felülvizsgálja majd. A VÚB az állami támogatás mellet a kommunális szférának nyújtott hitelkamatokat is csökkentené. A PKB is optimista a rizikófaktor tekintetében, hiszen képviselői szerint a kommunális szférának adott hitelek sokkal biztosabbak, mint a vállalkozóknak megítéltek.

Pénzintézeteink részéről az elmúlt időszakban egyre nagyobb az érdeklődés a kommunális szféra iránt. Pénzügyi szakemberek szerint ugyanis az államigazgatási reformot követően jelentős növekedésre lehet számítani a községek és a régiók szintjén. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?