Az önkorrigáló piac paradigmája omlott össze

New York |

<p>A jelenlegi gazdasági válság nemcsak a pénzügyi rendszer összeomlását hozta, hanem kiderült, hogy hibás az önkorrigáló piac uralkodó paradigmája - mondta Soros György csütörtök este a PEN nemzetközi írószövetség New York-i rendezvényén.</p>

A rendszer a saját súlyától dőlt össze, bebizonyosodott, hamis az a feltételezés, hogy a piacok egyensúlyra törekednek, ahová a kilengések után mindig visszatérnek - fejtette ki a magyar származású üzletember a PEN World Voices Festival pódiumbeszélgetésén a Metropolitan Múzeumban.

Nemcsak a pénzügyi rendszer, hanem egy világszemlélet omlott össze. Barack Obama amerikai elnök ilyen helyzetet örökölt, amelyből nem a rendszer helyreállításával, hanem annak újraépítésével lehet kilábalni. Tévednek azok, akik a jelenlegi válságot a korábbi krízisekhez hasonlítják.

Mint fogalmazott, a jelenlegi helyzet érdekessége, hogy az, amit rövid távon tenni kell, éppen ellentétes azzal, ami hosszú távon teendő. Jelenleg csak az államnak maradt hitele, a Fednek, amelynek  pénzt kell nyomtatni, amilyen gyorsan csak tud. Amikor azonban ez a politika sikeres lesz, és a hitelek majd újra működni kezdenek, a pénzkínálatot csökkenteni kell, amilyen gyorsan csak lehetséges.

Azzal kapcsolatban, hogy milyennek látja a jövő gazdaságát, kifejtette: a piacok lényegükből adódóan instabilak, buborékokat termelnek, ezért szabályozni kell őket, nemcsak a pénz-, hanem a hitelkínálatot is. A szabályozást azonban nem lehet túlzásba vinni. Soros felhívta a figyelmet arra, hogy a piacok tökéletlenek, hangulataik vannak, amelyeket szabályozással kell ellensúlyozni, de a szabályozók még inkább tökéletlenek, mert emberiek, bürokratikusak és ki vannak téve a politikai befolyásoltságnak.

A The New York Review of Books rendezvényén több más szakember mellett Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász is kifejtette nézeteit a gazdasági válság következményeiről és a kiút lehetőségeiről. A Princeton Egyetem professzora szerint a gazdaság meggyógyításához szükséges szerkezeti átalakítások egyik fő eleme, hogy csökkenteni kell a pénzügyi szektor szerepét. Szerinte semmilyen termékeny hatása nem volt annak, hogy a korábbi 4 helyett ma már a GDP 8 százaléka származik a pénzügyi szektorból, ahol viszont a profitok 41 százaléka termelődik ki. A másik fontos strukturális átalakítási célnak szerinte a társadalmi védőháló megteremtésének kell lennie. Mint fogalmazott, Amerikában az állását vesztő dolgozó támogatás nélkül marad, szakadékba zuhan, ami viszont nem fordul elő civilizált országokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?