Augusztustól tűnik el a szlovák Sberbank

Pozsony |

<div>Augusztus elsejétől végleg eltűnik a szlovák piacról a Sberbank, beleolvad a Prima bankába &ndash; döntöttek a két pénzintézet részvényesei rendkívüli közgyűlésükön.</div>

Az orosz Sberbank 2015-ben jelentette be, hogy kivonul Szlovákiából, a pénzintézet 665 embert foglalkoztató szlovákiai leányvállalatát a szlovák Penta Investments pénzügyi csoport vette meg. Az orosz Sberbank bankcsoport igazgatótanácsi alelnöke, Szergej Gorkov a kivonulást korábban azzal indokolta, hogy a Sberbank Europe csak 2014-ben 400 millió eurónyi betétet veszített el, miközben a legtöbb betétes Szlovákiában és Csehországban fordított nekik hátat. A Penta 2007 óta egyedüli tulajdonosa a privát banki szolgáltatásokat nyújtó Privatbanknak, 2011-ben pedig többségi tulajdonrészt szerzett a Prima bankában is. „A Sberbank beolvadását a Prima bankába még jóvá kell hagynia a jegybanknak is” – tette hozzá Eva Čonková, a Prima banka szóvivője. (sita, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?