Alacsony árak, több állás

Pozsony |

<p>Gyorsuló gazdasági növekedés, növekvő foglalkoztatottság, csökkenő árak &ndash; ez jellemezte Szlovákiát az idei első negyedévben a statisztikai hivatal szerint, amely tegnap adta ki az első negyedévről szóló gyorsbecslését.&nbsp;</p>

A pénzügyi elemzők szerint az év hátralévő részében is folytatódik a dinamikus növekedés. Szlovákia bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben 3,1%-kal nőtt a múlt év azonos időszakához képest, ez jelentős gyorsulásnak számít az elmúlt év utolsó negyedévéhez viszonyítva, amikor a gazdaság teljesítménye éves szinten 2,4 százalékkal bővült. „Legutóbb 2011-ben nőtt ilyen gyors ütemben a gazdaság. Az idei növekedés bennünket is meglepett, hiszen legfeljebb 2,5 százalékos bővülésre számítot-tunk” – nyilatkozta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Az eurózóna gazdasága az első negyedévben éves alapon 1, az Európai Unióé 1,4 százalékkal bővült, miközben a szlovák gazdaságnál csak a román és a magyar ért el nagyobb növekedést.Andrej Arady, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője szerint az ország növekvő gazdasági teljesítménye már a foglalkoztatottságon is meglátszik. Az idei első negyedévben 2,244 millió ember dolgozott Szlovákiában, 1,8%-kal több, mint egy évvel korábban. Az első negyedéves részletes adatokat a statisztikai hivatal június 5-én teszi közzé, a jegybank elemzői szerint azonban a gyorsuló gazdasági növekedés elsősorban a kivitel fellendülésével magyarázható. „Szlovákia exportja rögtön az év elején megugrott, ami elsősorban az autógyártóknak köszönhető” – áll a jegybank által kiadott elemzésben. A gazdaság javuló teljesítményével és a foglalkoztatottság növekedésével párhuzamosan az elmúlt hónapban folytatódott az árak csökkenése, ami azonban már nem volt olyan látványos. Áprilisban 0,1 százalékkal csökkentek az árak az egy évvel korábbihoz képest, míg márciusban ez még 0,3 százalék volt. Az áresés elmúlt havi lassulását a jegybank az üzemanyagok drágulásával magyarázza. Az áreséshez az elmúlt hónapban is leginkább a közlekedés járult hozzá, amely 5,4 százalékkal volt olcsóbb, mint tavaly ilyenkor. Csaknem 1 százalékkal csökkentek azonban a rezsiköltségek is. Enyhén drágult ugyanakkor az alkohol és a cigaretta valamint az éttermi szolgáltatások, míg az élelmiszerek ára gyakorlatilag stagnált. Mi várható az elkövetkező időszakban? „Szlovákia legjelentősebb gazdasági partnereinek, köztük Németországnak az idei év elejéhez képest javultak a mutatói, ami hozzájárulhat a külföldi kereslet növekedéséhez. Ez Szlovákia gazdasági teljesítményén is meglátszik majd” – nyilatkozta Stanislav Pánis a J&T elemzője, aki szerint a hazai cégeknek előnyt jelenthet a gyenge euró és az alacsony energiaár is. Pánis azonban arra is figyelmeztet, hogy Görögország esetleges csődje előreláthatatlan folyamatokat indíthat be Európában, ami megnehezíti a pontos előrejelzést. (mi, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?