A válogatottól is függ az eladott sör mennyisége

Pozsony |

<p>Az év első fele nem kedvezett a hazai sörgyárak forgalmának, viszont a labdarúgó-világbajnokság, továbbá a nyári könnyűzenei fesztiválok sora várhatóan megállítja a forgalom csökkenését.</p>

Egyelőre nem tudni, hogy a Weiss-legénység jó dél-afrikai szereplése mennyivel növelte a hazai sörfogyasztást, csupán az biztos: a válogatott szereplése idején a kocsmák forgalma, helyfoglalása határozottan emelkedett – átlagosan a kétszeresére kúszott fel az eladott sörök mennyisége. Ezzel kapcsolatban érdemes néhány, a sörfogyasztással kapcsolatos tévhitet szétoszlatni. Ján Píry, a Topvar szakembere közölte: „Korábban valóban igaz volt, hogy a helyi vízforrás paraméterei meghatározták a helyben készülő sör jellegét, azonban napjainkban már képesek vagyunk a víz minőségének, összetevőinek módosítására. Így garantálható, hogy az év során mindig azonos minőségű vízből készüljön a sör. Az sem igaz, hogy az adott sör íze a sörfőzde helyéhez kötött. Ha az italt licencszerződésben állítják elő, akkor ugyanolyan minőséget kell szavatolni, mint az anyacégben. Ha mégis különbség mutatkozik, akkor már nem ugyanarról a sörfajtáról van szó.”

A Topvar a dél-afrikai SABMiller sörgyártó óriáscégbe olvadt bele, ide tartozik a cseh Pilsner Urquell, a Radegast és a Gambrinus mellett a hazai Smädný Mních és a Šariš is. Az utóbbi márka egyre sikeresebb. A Monde Selection nemzetközi versenyben zsinórban 10. éve ér el dobogós helyezést, s legutóbb elnyerte a Crystal Prestige Trophy díját is. A hazai sörgyárak igyekezete érthető, hiszen már ötödik éve folyamatosan csökken a fogyasztás, ráadásul változik a szerkezete is. Roman Šusták, a Szlovákiai Sörgyártók Szövetségének első embere közölte: „Húsz évvel ezelőtt még a 12-es sör volt az uralkodó, napjainkban viszont a 10-es sör a meghatározó, a 12-es részaránya 20 százalék alá süllyedt.” A változó igényekre reagálva az utóbbi időben új fegyvereket vetnek be a hazai cégek. A Heineken például a frissességet garantáló, rozsdamentes acéltartályokban légmentesen tárolt tanksört vetette be, emellett néhányan (Kaltenecker, Urpiner) korlátozott számban előrukkoltak a vaníliával, citrussal vagy meggyel ízesített sörökkel. (shz, Hn, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?