A The Sweet Nagyudvarnokon

Nagyudvarnok. Lépten-nyomon a The Sweet együttes plakátját látni a járásban. A ‘70-es évek legendás rockegyüttese egyenesen Angliából érkezik az újonnan elkészült és róla elnevezett nagyudvarnoki szabadidőparkba.

Tóth Ernő polgármesterA szerző felvételeA névadó koncert vasárnap lesz, előtte ma tartják a község első falunapját. Tóth Ernő polgármestert kérdeztük az események kapcsán.

Miért nem ünnepelt eddig a falu?

Nem tartottuk időszerűnek és helyénvalónak, hogy szórakozásra költsük a község pénzét. Kampányízűnek tűnt. Másrészt a faluban a rendszerváltást követően elmaradtak a búcsúi bálok és egyéb ünnepségek is. Az önkormányzat megvárta, míg kiéheznek a kultúrára az emberek.

Milyen elhatározással vágtak neki a rendezvény szervezésének?

Az önkormányzat négyéves munkájának sikerét, az eddig elért eredményeket szeretnénk megünnepelni a The Sweet-koncerttel. Hét évig el volt adósodva a falu, 30%-ban volt csak kiépítve a csatornahálózat, stb. Mára már 99%-os, ezenkívül ide vezettük a kábeltévét és a telefonvezetéket is, és új utakat építettünk. Új lakóparkot alakítottunk ki, rekonstruáltunk egy tavat, és mellette kialakítottuk a Sweet Parkot, ahol önerőből felépült a község nagy színpada is. Mindez annak köszönhető, hogy saját munkagépekkel és szorgos emberekkel rendelkezünk, különben nem tudtuk volna véghez vinni a terveket.

Mit fűz hozzá a hétvégi programhoz?

Bazsó Veronikának, a község népművelőjének köszönhetően megalakult és szépen fejlődik a helyi népdalcsoport. Ők először mutatkoznak be nyilvánosan az új színpadon, ráadásul új, a községtől kapott népviseletben. Rajtuk kívül több környékbeli rockbanda lép fel. Délután az idősebbek igényeinek próbálunk megfelelni, a később kezdődő fergeteges buli pedig hajnalig fog tartani.

Mit lehet tudni a Sweet és a Kiss Forever Bandről?

A Kiss Forever Band egy magyar rockbanda, akik Kiss számokat játszanak. A hobbibandából komoly zenekarrá vált csapat a színpadon példaképeik bőrébe, ill. jelmezébe bújva adja elő a híres zenekar számait. A Sweet együttes pedig a ‘60-as és ‘70-es évek hangulatát hozza el a parkba, melyet első fellépőkként róluk neveztünk el, és ahol a koncerteket követően szabadidős foglalkozásokat tervezünk. Nagy gondnak tartom, hogy az embereknek nincs sok szabadidejük, ezért elsiklanak a programok mellett. Remélem, a koncertre kíváncsiak lesznek, és később is betérnek hozzánk, hiszen lesz itt műfüves pálya, teniszpálya, horgászat és vízi sportolási lehetőség.

A FALUNAP PROGRAMJA

Augusztus 5 – 6. (szombat és vasárnap)

Programok szombaton a Sweet Parkban – 14.00: tánccsoportok; 17.00: Dóka Zsuzsa és Szabó László – nótacsokor; 18.00: énekkarok fellépése: bemutatkozik a nagyudvarnoki népdalcsoport; 18.30: Antipeti-koncert; 20.00: Faktorial X; 21.00: Haddelhadd rock band; 23.00: Atletic Club. A belépés díjtalan.

Vasárnap – 19.30: The Sweet angol rockegyüttes koncertje, előzenekar Kiss Forever Band. A belépti díj 490 korona. (jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?