A kínai Tencent lehagyta a Facebookot

<p>A kínai Tencent internetes technológiai holding piaci tőkeértéke az ázsiai vállalatok között elsőként lépte át az 500 milliárd dolláros határt és globális összevetésben már megelőzte a Facebook piaci tőkeértékét is.</p>

A Tencent részvényének árfolyama az idén az év eleje óta már több mint megduplázódott és hongkongi záróárfolyama alapján a vállalat piaci tőkeértéke hétfőn átlépte az 500 milliárd dollárt, kedden pedig 522 milliárd dollárra emelkedett. 

A kínai cég ezzel megelőzte és kiütötte az ötödik helyről a globális nagyságrendi rangsorban a Facebookot. A Facebook piaci tőkeértéke 519 milliárd dollár. 

Az október végi állás szerint a rangsort az Apple vezeti 873 milliárd dollárral, a második a Google anyavállalata, az Alphabet 715 milliárd dollárral, a harmadik a Microsoft 640 milliárd dollárral és negyedik az Amazon.com 531 milliárd dollárral. 

A Tencent nyomában a második legnagyobb ázsiai vállalat az Alibaba Group 481 milliárd dollár piaci tőkeértékkel. A harmadik legnagyobb ázsiai cég pedig a Samsung Electronics 364 milliárd dollárral. 

A Tencent a harmadik negyedévben piaci várakozások felett 69 százalékkal növelte nyereségét. A Tencent csevegő alkalmazása, a WeChat közel egymilliárd aktív felhasználóval büszkélkedhet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?