A Ford nem kér állami kölcsönt

New Orleans |

<p>Az amerikai Ford autógyárnak elég pénze van átalakítási programja finanszírozására, és nincs szüksége állami kölcsönre, mondta a Ford Motor Co. vezérigazgatója a hét végén az amerikai autókereskedők szövetségének New Orleans-i értekezletén.</p>

A Ford fő versenytársai, a General Motors és a Chrysler számára decemberben 17,4 milliárd dollár állami kölcsönt hagyott jóvá az előző amerikai kormányzat. A Ford is kérte 9 milliárd dollárnyi hitellehetőség készenlétben tartását a kormánytól. Erre a kérésre Washingtonban még nem válaszoltak hivatalos formában, de a Ford nem is kért eddig konkrét kölcsönt.
    A Ford vezérigazgatója, Alan Mulally azzal indokolta cége szerinte jó állapotát, hogy már 2006-ban több mint 23 milliárd dollár kölcsönt szereztek a piacon, a cég vagyona nagyrészének fedezetével.
    Mulally azt is elmondta, hogy az amerikai autóipar eladásai januárban is rosszul alakultak. Számokat nem említette, csak azt mondta, hogy hasonló volt a helyzet a decemberihez, amikor az eladások 36 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól: éves mennyiségre extrapolálva 10,3 millió autóra csökkentek. Reményét fejezte ki, hogy az új Obama-kormányzat gazdaságélénkítő intézkedései az amerikai autópiacot is föllendítik a második félévtől, és egész évben 12-12,5 millió új autót vásárolnak majd az amerikaiak.
    Elemzők 10,1-12,5 millió között jósolják az amerikai autópiacot erre az évre.
    Szakértők emlékeztetnek: az amerikai autóipar azért került a külföldi konkurenciánál is nagyobb bajba, mert a viszonylag olcsó benzin idején, az 1990-es évektől visszatért az Egyesült Államokban hagyományos, nagyfogyasztású és drága járművek gyártásához, de városi terepjáróik piacot veszítenek azóta, hogy a benzin megdrágult, és főleg a gazdasági válság kezdete óta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?