A fő pénzmágusok a vállalkozók és a háziasszonyok

Pozsony. A lakosság meglehetősen tájékozatlan a banki szolgáltatások ismerete terén – derült ki abból a friss felmérésből, amelyet a Szlovák Bankszövetség megbízásából az MVK közvélemény-kutató intézet végzett.

Pozsony. A lakosság meglehetősen tájékozatlan a banki szolgáltatások ismerete terén – derült ki abból a friss felmérésből, amelyet a Szlovák Bankszövetség megbízásából az MVK közvélemény-kutató intézet végzett. Az 1100 fős mintán végzett szeptemberi/októberi felmérésből kiderül: mindössze a megkérdezettek 56 százaléka adott jó választ a pénzpiaccal kapcsolatos kérdésekre, miközben a bankszövetség előzetesen azt várta, hogy a válaszadók kétharmada felel meg a kritériumoknak. „Az alapvető pénzügyi ismeretek alacsonyabbak a vártnál” – összegezte a felmérés eredményét Regina Straka-Ovesny, a bankszövetség elnöke. Ladislav Unčovský, a szövetség ügyvezető igazgatója hozzátette: a felmérés eredményeit nehéz egybevetni a külföldi adatokkal, mivel a kérdések nem azonosak. Az nem meglepő, hogy a legjobb eredményt a felsőfokú végzettségűek (eredményességük 66 százalék) és a vállalkozók (65 százalék) érték el, ami viszont érdekes, hogy a háztartásbeli asszonyok, vagy a gyermeküket otthonnevelő nők is az átlagosnál jobban teljesítettek (60%). Pavel Haulík, az MVK társaság képviselője ezt azzal magyarázta, hogy napjainkban a férjek sokszor a nőkre bízzák a pénzügyi kérdések megoldását, a hölgyek pedig komolyan veszik a feladatot, átnézik a bankok szórólapjait, a kölcsönökkel kapcsolatos információkat. A banki ismeretek terén a 66 éven felüli nyugdíjasok, a munkanélküliek és a csupán alapiskolai végzettségűek számítanak sereghajtóknak.

Vajon milyen forrásokból tájékozódnak a polgárok? A legtöbb információt a bankoktól kapják (65,6 százalék), majd a családon, ismeretségi körön belüli tájékoztatás következik (45,10%), az újságokban felbukkanó hirdetések (18,20%), valamint a tévéhirdetések szerepe (17,20%) sem elhanyagolható. Azonban a polgárok java komolyabb fáradtságot nem fejt ki a jó tájékozottság érdekében, az interneten alig kutakodnak, és a világhálón található összehasonlító táblázatok böngészése sem jellemző (7,5%). Ezért nem csoda, hogy még a jelzálogkölcsönt felvevők jelentős része sem tudja, voltaképpen mekkora a kamatterhe, milyen különbségek vannak a bankkártyák között, és hogyan kell értelmezni a betétkönyvek kamatait. A bankszövetség, az eredményeket látva arra a következtetésre jutott, hogy a Szlovák Nemzeti Bankkal összefogva növelni kell a lakossági tájékoztatás intenzitását. (shz)

A felmérés meglepő végkövetkeztetései

Az ügyfelek nem tudják, mi a különbség a betéti és a hitelkártya között.

Két kölcsön konstrukciója közül a megkérdezettek 84 százaléka az előnytelenebbet választotta.

Csupán a megkérdezettek 19 százaléka tudta, mi a teljes hiteldíjmutató.

Az emberek egyharmada nincs tisztában a jelzálogkölcsön lényegével.

Az ügyfelek közel fele nem hasonlítja össze az egyes bankok termékeit.

A kismamák a pénzügyek terén a leginkább tájékozottak közé tartoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?