135 millió euró hitelforrás a szlovákiai vállalkozóknak

Pozsony |

<p>A Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alapnak (EFSI) köszönhetően az elkövetkező időszakban együttesen 135 millió eurónyi hitelforrást biztosítanak a szlovákiai vállalkozóknak. Az előzetes becslések szerint 6 ezer kis- és közepes vállalkozás juthat így pénzhez.</p>

Az Európai Beruházási Alap (EIF) ügyvezető igazgatója, Pier Luigi Gilibert és a ČSOB Bank vezérigazgatója, Daniel Kollár tegnap Pozsonyban két olyan szerződést is aláírt, amelynek köszönhetően a szlovákiai vállalkozók pénzhez juthatnak. Mindkettő a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alapnak (EFSI) köszönhető.

A Jean-Claude Juncker uniós bizottsági elnök nevéhez kötődő terv azon az elképzelésen alapul, hogy Brüsszel az uniós büdzséből 21 milliárd eurót bocsát rendelkezésre, és az Európai Beruházási Bankkal (EIB) együttműködve, összesen 315 milliárd euró értékben segítik elő olyan beruházások megvalósulását, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításba.

A tegnap aláírt első szerződés a kis- és középvállalkozások versenyképességét támogató közvetlen brüsszeli pályázati programon (COSME) keresztül kívánja támogatni a vállalkozókat. „A ČSOB az elkövetkező három évben ezen keresztül 100 millió eurós hitelt folyósíthat több mint 5800 szlovákiai kis- és középvállalkozónak, akiknek a többsége jelenleg nem is álmodhat hasonló támogatásról” – mondta Kollár. A COSME-t az Európai Bizottság indította útjára azzal a céllal, hogy az európai kis- és középvállalkozásokat támogassa versenyképességükben.

A másik szerződés a Horizont 2020 programból biztosít nagyjából 35 millió eurót. A Horizont 2020 az Európai Unió kutatásfejlesztési és innovációs politikáját 2014–2020 között meghatározó program, amely közel 79 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodik. A program kiemelt célja, hogy a tudományos áttörésekből üzleti lehetőségeket biztosító innovatív termékek és szolgáltatások születhessenek, ezért a kutatástól a piaci hasznosításig terjedően az innovációs lánc minden szakaszához támogatást nyújt. A hangsúlyt a társadalmi kihívások kezelésére és az Európai Unió társadalmát érintő problémák megoldására helyezik (pl. egészségügy, energia, közlekedés területein). A program kiemelten kezeli a kis- és középvállalkozói szektort: a Horizont 2020 program egyik fontos újdonsága, hogy a kis- és középvállalkozások támogatására új eszközt vezet be az Európai Bizottság, amely az innovációs lánc teljes folyamatában – az ötlettől a piaci bevezetésig – végigkíséri a megvalósítást. Egy-egy vállalkozás önállóan is pályázhat a kiírásokra, míg korábban ez csak nemzetközi konzorciumokban volt lehetséges.

„A most aláírt szerződések 135 millió eurónyi hitelforrást biztosítanak, aminek köszönhetően 6 ezer kis- és közepes vállalkozás juthat pénzhez” – tette hozzá Maroš Šefčovič, az energiaunióért felelős uniós biztos, aki szerint a Juncker-terv annyira sikeres, hogy az erre fordított pénzösszeget megduplázzák. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?